bogrezoli bejegyzései

A kínai hatóságok bezáratták a Clinton által támogatott nőjogi szervezetet

Az intézkedés okát hivatalosan nem közölték. A Kínai Kommunista Párthoz közel álló lap megjegyezte: egyes források szerint a Csungcö (Zhongze) nevű központot azért zárták be, mert megtiltották számára a külföldi pénzek elfogadását. Nyugati médiajelentéseket idézve arról számolt be, hogy a jogsegély szervezet alapítása óta egyre nagyobb összegeket kapott amerikai alapítványoktól. Úgy tudni, támogatásából kivette részét a Ford Alapítvány, a Nyílt Társadalom Intézet (OSI), a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) és a UN Woman ENSZ-szervezet.

A szóban forgó központ elődjét 1995-ben, az ENSZ égisze alatt megrendezett Nők IV. Világkonferenciáján hozták létre. A Csungcö kutatómunkája mellett jogi és tanácsadási szolgáltatást végzett egész Kínára kiterjedően immár 20 éve.

A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó volt amerikai külügyminiszter, aki 2011-ben a Bátor Nők Nemzetközi Díjjal tüntette ki a szervezetet alapító Kuo Csien-mej ügyvédet, Twitter-üzenetében azt írta: “Ami igaz volt 1995-ben Pekingben, az igaz ma is: a nők jogai emberi jogok. A központnak fenn kell maradnia, én Kuo mellett állok”.

A Global Times kommentárjában úgy vélekedett: miközben a külföldi pénzbeli támogatások “elősegíthetik a társadalmi fejlődést, politikai szándékaik zavart idézhetnek elő a kínai társadalomban”.

Az EB-nek van terve, így számolnák fel a terrorizmust

A bizottsági tájékoztatás szerint az akcióterv értelmében a felszámolják a tiltott készpénzforgalmat, befagyasztják a terrorista csoportokhoz köthető számlákat és hatékonyabbá teszik a hírszerző szervek pénzügyi információinak megosztását. A terv a terroristák pénzmozgását követve azok támogatóinak és kedvezményezettjeinek azonosítására összpontosít.

Frans Timmermans európai bizottsági alelnök az ülést követően újságíróknak úgy fogalmazott, hogy követni kell a pénz útját és elvágni a forrásokat a terrorista cselekmények megelőzése érdekében.

“Ha a pénztárcájukat célozzuk meg, csökkenteni tudjuk az utazási lehetőségeiket, azt hogy robbanószert és fegyvert vásároljanak, valamint azt, hogy gyűlöletet és a félelmet terjesszenek” – tette hozzá a bizottsági alelnök.

A tájékoztató szerint a cselekvési terv illeszkedik a már meglévő pénzmosást ellenőrző jogszabályokhoz, megerősíti és megkönnyíti a tagországok közötti bűnüldöző hatóságok adatainak megosztását. A bankok számára kötelezővé teszi az alacsonyabb banki biztonsági rendszerrel működő országokból érkezett, vagy oda utalt összeget magasabb fokú ellenőrzését.

Az új szabályzat rendelkezik egy nemzeti hatáskörű központi bankszámla-nyilvántartási rendszer elkészítéséről is, amely – az információk megosztásával a tagállamok hatóságai között –  képes lesz kiszűrni a terrorizmussal vádolt egyéneket banki utalásaikon keresztül.

A bizottsági terv szerint javítani fogják a terroristák által gyakran használt virtuális valuta, az úgynevezett bitcoin használatának és használójának azonosítását. A szigorúbb szabályozásoknak emellett ki kell terjednie a több országban működő, előre feltöltött bankkártyák rendszerére is, amelyek mind a névtelen utalásokat teszik lehetővé.

Az akcióterv külön fejezetben foglalkozik a terroristák bevételéül szolgáló régiségkereskedelem ellenőrzésének szigorításával is.

Egyszerre ülne le két büntetést a volt izraeli kormányfő

Vádalku keretében beismerte bűnösségét az igazságszolgáltatás két rendbeli akadályozásában Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök kedden egy jeruzsálemi bíróság előtt.

Olmertet decemberben már egy másik ügyben elítélték. Korrupció miatt február 15-én kell 18 hónapra börtönbe vonulnia. A mostani ügyben még fél évet kaphat. A volt politikus viszont a két büntetést egyszerre, “párhuzamosan” szeretné letölteni, így a két büntetés nem adódna össze. A vádalkuról viszont csak jövő héten dönt az ügyben ítélkező bíró.

A Háárec című újság honlapja szerint a bíró nem ért egyet azzal, hogy Olmert büntetéseit “átfedéssel” tölthesse le, vagyis bizonyos börtönben töltött idő duplán számítson. A bíró szerint a féléves büntetés jelentősnek tekinthető, de értelmét veszti, ha a vádalku miatt Olmert nem tölt több időt rács mögött. Az ítélethirdetés jövő héten várható.

Az államügyész a vádalku jóváhagyását kérte a bíróságtól, tekintettel a többi között arra, hogy korábbi miniszterelnök elismerte bűnösségét. A bíró szerint ugyanakkor Olmert csak azért vállalta a felelősséget, hogy elkerülhesse, hogy tovább kelljen börtönben maradnia.

A vesztegetési ügy, melyben már jogerősen elítélték, és a jelenlegi, az igazságszolgáltatás akadályozása miatt folyó ügy mellett Ehud Olmert ellen egy harmadik ügyben is folyik eljárás, mert pénzt kapott Morris Talansky amerikai üzletembertől. Ebben első fokon nyolc hónap letöltendő börtönt szabtak ki rá. Ügyvédei itt is vádalkuval próbálkoztak, melynek értelmében szintén egyszerre ülte volna le a két büntetést, de a hatóságok ezt elutasították. Ezután Olmert fellebbezett. A legfelső bíróság még nem döntött az ügyben.

Életét vesztette egy magyar hegymászó Új-Zélandon

A 31 éves tapasztalt hegymászó két nő társaságában mászta meg a Rolleston-hegyet, már visszafelé tartottak, amikor Verhás Gergő helyi idő szerint hétfőn reggel fél nyolckor lezuhant. Bár egy mentőhelikopter azonnal felszállt, már nem tudták megmenteni az életét – számolt be az esetről kedden a The New Zeland Herald.

Verhás Gergő az Új-zélandi Alpinista Klub tagja volt, gyakorlott hegymászóként ismerték. A klub vezetője, Sam Newton elmondta: a Rolleston északi oldalán lefelé tartó három hegymászó a csúcs közelében töltötte a vasárnap éjszakát, majd hétfőn kora reggel tovább ereszkedtek a megszokott útvonalon. A magyar mászó a laza talajon megcsúszott, egy havas foltra lépve tovább csúszott és ötven métert zuhant lefelé, ahol egy sziklás terület fogta fel a testét.

A helikopteres mentőszolgálat szóvivője elmondta: Verhás Gergő testét 1900 méteres magasságban találták meg. A gépről leeresztett orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A helyszínről előbb két hegymászótársát szállították biztonságos helyre, majd visszatértek a magyar mászóért. A mentősök hozzáfűzték, hogy a két nő sokkos állapotban volt az átélt trauma miatt.

A természetvédelmi hivatal illetékese szerint a 2000 méter fölé nyúló csúcson ugyan volt állandó hó, de az időjárási feltételek – különösen az utóbbi két napban – elég jók voltak.

Sam Newton felidézte, hogy Verhás Gergő aktív és népszerű tagja volt a hegymászóklub aucklandi csoportjának, sziklamászó tanfolyamon is részt vett. Számos nagyobb hegyet megmászott már Új-Zélandon. Az utóbbi fél évben a Taranaki-hegyet, a Ruapehu-hegységnek mind a 12 csúcsát, az Earnslaw-hegyet, a Temple-hegyet és a Sefton-hegyet is megmászta. Mielőtt Új-Zélandra érkezett volna, megtette a Pireneusok csúcsain át vezető, embert próbáló 800 kilométeres túrát is.

“Szomorú, hogy valaki, aki ennyire szerette a hegyeket, ilyen tragikus baleset áldozatává váljon. Gergő emlékét megőrzi az Új-zélandi Alpinista Klub aucklandi szekciója és a hegymászó közösség” – mondta Sam Newton.

Több pénz marad egymillió magyar család kasszájában

Ezekben a napokban kapják kézhez az érintettek az első olyan fizetéseket, amelyek már a kétgyermekesek megemelt családi adókedvezménye és az szja-csökkentés miatt magasabbak a múlt havi béreknél. A január elsejétől érvényes adó- és egyéb változásoknak köszönhetően egymillió százezer embernek emelkedik a jövedelme Magyarországon. Ezen belül 350 ezer kétgyermekes családnak nőtt ötezer forinttal a havi adókedvezménye – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár hátfői tájékoztatóján.

Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

– A tavalyi havi 20 ezer forintról most már 25 ezer forintra nőtt a kétgyermekes családi adókedvezmény, ennek köszönhetően csak 2016-ban 60 ezer forinttal nagyobb megtakarítása lehet a kétgyermekes családoknak. Nagyon fontos az is, hogy már a második gyermek vállalásakor, a várandósság 91. napjától igénybe vehető a családi adókedvezmény – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár.

Januártól egy százalékponttal, 15 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó kulcsa, ami azt jelenti, hogy ebben az évben 120 milliárd forinttal több pénz marad az emberek zsebében – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

– A gazdaság teljesítőképessége nő, ennek megfelelően az államnak, a költségvetésnek is nagyobb bevétele van, ezt a jövedelmet pedig elsősorban arra fordítja, hogy azt visszaadja az embereknek adócsökkentések formájában – hallhattuk Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkárt.

A három vagy több gyermeket nevelő szülőknek 2016-ban már szinte egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, akik így havonta 100 ezer forintot tudnak megtakarítani. Tavaly óta a friss házasoknak is jár havi ötezer forint adókedvezmény a házasság első két évében vagy az első gyerek születéséig. A gyermekeket nevelő élettársak számára is kedvezően változott a családjogi törvény.

– Ha egy élettársi kapcsolatban az egyik és a másik szülőnek is külön-külön házasságból vagy kapcsolatból van gyermeke, ugyanolyan megítélés alá esik a családi kedvezmény szempontjából, mintha egy házasságból lennének gyermekei – nyilatkozta Józsa Éva szakmai főtanácsadó.

A két gyermeket nevelő, minimálbért kereső szülőknek például fejenként 7500 forinttal emelkedik a havi nettó keresete, ha mindketten egy-egy gyermek után veszik igénybe a családi adókedvezményt. Ebben benne van a minimálbér növekedése és az szja-csökkenés is. A kétgyermekes családok közül a hazai átlagbért, azaz havi bruttó 250 ezer forintot kereső szülők egyenként 5000 forinttal kapnak többet 2016-ban a családi adókedvezmény-növekedésnek és a jövedelemadó-csökkentésnek köszönhetően. A két gyermeket nevelő szülők esetében egyébként 2019-ig minden évben ötezer forinttal növekszik majd a havi adókedvezmény, így addigra havi 40 ezer forint maradhat a kétgyermekes családoknál.