bogrezoli bejegyzései

Megszerezte a bronzérmet az Eb-n a magyar férfi vízilabda válogatott

A két csapat már a nyitófordulóban is találkozott, akkor egy fordulatos csoportmérkőzésen – többször is két góllal vezetett a Benedek-legénység – 8-8-as döntetlen született. Jól kezdett a magyar válogatott, az első támadásból Vámos Márton akcióból, a másodikból pedig Decker Ádám fórból volt eredményes.

Kis Gábor örül a góljának -  MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kis Gábor örül a góljának – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A görögök a kettő között egy szerencsésen megpattanó lövésből voltak eredményesek. Az újabb magyar létszámfölényt Hosnyánszky Norbert értékesítette (3-1), majd Manhercz Krisztián mutatta be az elődöntőben már alkalmazott, a rövid sarokra visszahúzott lövését (4-1). A görögök emberelőnyből szépítettek egy perccel a negyed vége előtt, s ugyan az utolsó másodpercekben hat az öt ellen támadhatott a magyar csapat, az eredmény nem változott. A második felvonás elején újfent Deckerre játszottak ki egy emberelőnyt (5-2), a túloldalon a görögök is fórból voltak eredményesek.

A magyarok hatalmas füttykoncertben támadhattak, Vámost azonban ez nem zavarta meg, akcióból bombázott a hálóba (6-3). Az ellentámadásból ő maga szerzett labdát, Varga Dániel indítása után pedig a megúszó Hárai Balázs növelte négyre a különbséget (7-3). A kapuban Nagy Viktor ezúttal is remekül védett, támadásban pedig újra Manhercz értékesítette a fórt (8-3).

Egy perccel a játékrész vége előtt létszámfölényben csökkentette hátrányát a rivális. A nagyszünet után rögtön előnybe kerültek a görögök, de Vámos ezúttal védekezésben nyújtott parádésat. Egy labdaszerzés után három magyar két görögre vihette a labdát, a befejező pedig Bátori Bence volt (9-4). A görögöknek továbbra is csak fórból volt esélyük, de a létszámfölény kínálta alkalmat a magyarok is jól használták ki, így nem csökkent a különbség (10-5).

A negyed hajrájában mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek. A magyarok szempontjából az Eb utolsó negyede egy Bátori-góllal indult, majd a görögök két emberelőnyt értékesítve csökkentették négygólosra a különbséget (11-7). Hárai remek centermunkája után visszaállt a különbség, majd Hosnyánszky bombája után már féltucat gólnyi volt a két csapat között (13-7).

Az utolsó két percre Bisztritsányi Dávid állt a kapuba, aki tehetetlennek bizonyult Hrisztosz Afrudakisz hatalmas lövésével szemben, majd egy magyar kézen megpattanó labda járt túl az eszén (13-9). A fiatal kapus néhány pillanat múlva újabb peches gólt kapott, ezúttal a kapufáról a fejére, onnan pedig a hálóba pattant a labda, ez volt magyar szempontból az Eb utolsó jelenete.

A magyar férfiválogatott 24. érmét szerezte az Európa-bajnokságok történetében, 12 győzelem és hat második hely után hatodik alkalommal lett bronzérmes. Mivel a magyar együttes elődöntőbeli vereségével lemaradt a szerb fővárosban megszerezhető egyetlen olimpiai kvótáról, így áprilisban a Triesztben sorra kerülő kvalifikációs tornán szerezheti meg a riói indulási jogot.

Bronzmérkőzés:
Magyarország – Görögország 13-10 (4-2, 4-2, 2-1, 3-5)
Belgrád, Kombank Aréna, v.: Schwartz (izraeli), Koganov (azeri)
Gólok: Vámos 3, Decker, Manhercz, Bátori, Hárai, Hosnyánszky 2-2, illetve Vlahopulosz 4, Murikisz, Afrudakisz 2-2, Geniduniasz, Funtulisz 1-1

Döntő: Szerbia – Montenegró 10-8 (1-3, 2-1, 3-2, 4-2)
Az 5. helyért: Spanyolország – Olaszország 8-7 (2-1, 4-2, 1-3, 1-1)
A 7. helyért: Horvátország – Oroszország 13-5 (2-0, 3-3, 4-1, 4-1)
A 9. helyért: Franciaország – Románia 12-6 (6-1, 2-1, 2-1, 2-3)
A 11. helyért: Németország – Hollandia 9-7 (2-1, 3-4, 2-1, 2-1)

Visszavágtak a szlovákok a Lokinak a második edzőmeccsen

A szombati második Michalovce elleni mérkőzésen is többet birtokolta a labdát ellenfelénél a Debrecen, igyekezett irányítani a játékot és gyors, lapos passzokkal a kapu közelébe kerülni a Loki. Több ígéretes lehetőség is adódott a DVSC előtt, de vagy az ellenfél kapusa védett, vagy a védők szabadítottak fel.

A második félidőben gyorsan kétgólos előnyre tettek szert a vendégek. Ez egy kicsit meglepte a debrecenieket, néhány perc zavar után azonban magukra találtak a hazaiak. Sorra vezették a támadásokat, egy alkalommal Bódi Ádám a kapufát találta el, Szakály Péter előtt is adódott ziccer, de ezeken kívül is voltak nagy helyzetek, ezúttal azonban nem sikerült betalálni.

A két csapat szombaton már játszott egymás ellen felkészülési mérkőzést, azon a találkozón a Loki nyert 2-0-ra, a meccsen a DVSC új szerzeménye, Holman Dávid is gólt szerzett.

Edzőmeccs
DVSC-TEVA – MFK Zemplín Michalovce 0-2 (0-0)

Oláh G. műfű. Vezette: Mucsai.
DVSC: Radosevic – Nagy Z. (Kinyik 68.), Brkovics, Máté, Korhut – Bódi, Jovanovic, Szakály, Ferenczi – Kulcsár (Sándor T. 72.), Sidibe (Kertész 65.)
Gól: Hamulac (55.), Nworah (57.)

Két férfit mentettek meg a fagyhaláltól a debreceni rendőrök

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra január 23-án 4 óra körül érkezett telefonon bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Halköz téren tartózkodik két hajlék nélküli férfi, akik nagyon fáznak.

A két férfi a helyszínre érkező járőröknek elmondta, hogy a városban található melegedőbe akarnak eljutni, de az nagyon messze van és nagyon fáznak. A rendőrök egy helyi szociális egyesület munkatársaitól kértek további segítséget, akik krízisautójukkal a két átfázott férfit az egyik helyi melegedőbe vitték.

Két férfit mentettek meg a fagyhaláltól a debreceni rendőrök

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra január 23-án 4 óra körül érkezett telefonon bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Halköz téren tartózkodik két hajlék nélküli férfi, akik nagyon fáznak.

A két férfi a helyszínre érkező járőröknek elmondta, hogy a városban található melegedőbe akarnak eljutni, de az nagyon messze van és nagyon fáznak. A rendőrök egy helyi szociális egyesület munkatársaitól kértek további segítséget, akik krízisautójukkal a két átfázott férfit az egyik helyi melegedőbe vitték.

Balog: létrejön a köznevelési kerekasztal

Köznevelési kerekasztal alakul a felsőoktatási kerekasztal mintájára, amelyen a köznevelés aktuális kérdéseit tekintik majd át – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, miután a Nemzeti Pedagógus Karral és szakmai szervezetekkel tárgyalt.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár közölte: az egyeztetésen konszenzus jött létre, így egyharmadára csökkenhetnek a pedagógusok adminisztrációs terhei. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy értékelt: a találkozón közeledtek az álláspontok.

Balog Zoltán kiemelte: hónapok óta folyik a munka a köznevelési rendszer átalakítása érdekében. Két teljes év van az intézményfenntartó rendszer mögött, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) 122 ezer alkalmazottja van, a szervezet nem működhet belső korrekciók nélkül. Hozzátette: a vonatkozó miniszteri rendeletmódosítást jövő héten írja majd alá.

Összegzése szerint jobb színvonalú, versenyképes képzettséget nyújtó oktatást szeretnének, amely kapcsolódik a magyar oktatás hagyományaihoz is.

Megjegyezte: tudták, hogy az átalakítás a pedagógusokra nagyobb munkaterhet ró és többletfeladatokat ad, ezért gondolták, hogy ezt jelentős béremeléssel együtt lehet csak megtenni.

A megkezdett béremelést folytatják, utolsó üteme 2017 szeptemberében lesz. Az intézkedés eddig plusz 200 milliárd forintot jelentett, idén is folytatódik, és újabb 34 milliárdot fordítanak erre – jegyezte meg.
Kitért az ingyenes tankönyvprogramra is, és jelezte: 2020-ra az 1-8. évfolyamon senkinek nem kell majd fizetni a könyvekért.

Megerősítették továbbá a gyermekétkeztetést, napi háromszori étkezést finanszíroznak 318 ezer bölcsődés és óvodás és további 250 ezer iskolás gyermek esetében. Nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma, és elindítottak egy ösztöndíjprogramot is, amelyre több mint 500-an pályáztak – sorolta Balog Zoltán.

Az Oktatási Hivatal – amelyet érint a bürokráciacsökkentő csomag – jövőjéről azt mondta: nem szűnik meg egyetlen olyan funkció sem, amelyre a köznevelésnek szüksége van. A változásokból pedig a tanároknak és diákoknak semmit nem szabad érezniük – rögzítette.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár kiemelte: a tanfelügyeleti, értékelési és minősítési terheket egyaránt felülvizsgálták, illetve felülvizsgálják. A pedagógus kar szakmai tagozatai, a szakértők és a szakszervezetek javaslatai alapján csökkenthető közel harmadára az adminisztráció.

Abban is konszenzusra jutottak, hogy nem két, hanem ötévente kell az értékelési folyamatot elvégezni az intézményeknél, illetve a pedagógusoknál. Akik tavaly vagy idén átesnek minősítési eljáráson, azoknak nem kell tanfelügyeleti látogatásra készülni, ezen látogatások száma is harmadára csökkenhet – mondta.

Jövő évre vonatkozóan további eljárásrendi, informatikai egyszerűsítésekre kell számítani – fűzte hozzá a köznevelési államtitkár.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke jelezte: gyakorlati tapasztalatokkal igyekeznek segíteni az ágazat átalakítását. Javaslatokat kívánnak tenni az intézményfenntartó központtal összefüggésben is, hogy milyen módon lehetne javítani a működését. Szerinte van remény arra, hogy a Klik működését jobbá tegyék.

Kitért arra is: a nyugdíjba vonuló pedagógusok álláshelyének betöltése jelenleg nem megoldott, ezen is szeretnének változtatni. Szorgalmazta a tananyagtartalom felülvizsgálatát, többek között annak áttekintését, hogy milyen arányban szerepeljen a tananyagban a kompetenciafejlesztése, illetve hogyan jelenjenek meg a munkaerőpiaci elvárások. Ha ezt elvégzik, akkor van lehetőség akár a diákok óraszámának csökkentésére is – mutatott rá.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár azt mondta: a tanárképzésben végrehajtott átalakítás sikertörténet, 9800-ról tavaly 14 800-ra nőtt a jelentkezők száma. Hamarosan kibővül a Nemzeti Kiválóság Program, amelyet a kutatótanárokra, a pedagógusokra is szeretnének kiterjeszteni.