bogrezoli bejegyzései

A közlekedési nehézségekre figyelmezteti a KKM a Görögországba készülőket

A tájékoztatásban kifejtették: jelentős torlódásokra lehet számítani a görögországi közúti határátkelőhelyeken, a repülőtérre és kikötőkbe vezető útszakaszokon, valamint az autópályák bevezető szakaszain.

A konzuli szolgálat azt javasolja a Görögországba utazó vagy ott tartózkodó magyar állampolgároknak, hogy elindulásuk előtt tájékozódjanak a közlekedési viszonyokról és a demonstrációkról, és ez utóbbiak helyszínét kerüljék el.

Már negyvenöten tettek feljelentést szexuális bűncselekmények miatt Kölnben

A kölni rendőrség közleménye szerint a városban és a kölni közigazgatási kerülethez tartozó Leverkusenben 352 embert állítottak elő, és közülük 62-őt őrizetbe vettek, továbbá elrendeltek 1079 kitiltást az utcai mulatságok csütörtöki kezdete és a karneváli szezon csúcspontja, a húshagyó kedd előtti hétfő (Rosenmontag) között.

Hétfőre virradóra több verekedést miatt kellett intézkedni, két rendőr megsérült. Hétfőig 542 feljelentést tettek a rendőrségnél. A szexuális bűncselekmények miatt tett feljelentések száma 45-re emelkedett a hét végén regisztrált 38-ről. E cselekmények skálája a szexuális sértegetéstől a nemi erőszakig terjed.

A Rajna-vidéki városban a biztonsági intézkedéseket a szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális támadások és rablások miatt megszigorították, több mint kétezer rendőr ügyel a biztonságra.

A keddig tartó karneváli szezon legnagyobb szabású rendezvényét, a Rosenmontag-felvonulást Észak-Rajna Vesztfália és Rajna-vidék-Pfalz tartomány több városában lemondták, mert a régiót elérte a Ruzica nevű vihar.

Az óránkénti 90 kilométer sebességű széllökésekkel érkezett front miatt elmaradt a rendezvény a többi között Düsseldorfban és Mainzban, Észak-Rajna-Vesztfália és Rajna-vidék-Pflaz fővárosában, valamint Dortmundban, Essenben, Duisburgban, Münsterben, Trierben, Recklinghausenben és több kisebb városban.

Kölnben megtartották a felvonulást, az első helyszíni jelentések szerint jelentős incidens nem történt.

Szilveszter éjszakáján a 16 német tartomány közül 12-ben történtek csoportosan elkövetett szexuális bűncselekmények és rablások, illetve  nők sérelmére elkövetett, szexuális molesztálással súlyosbított rablások. Az eddig azonosított feltételezett elkövetők néhány kivételtől eltekintve külföldiek, többségük észak-afrikai. A legtöbb eset Észak-Rajna-Vesztfáliában, illetve Kölnben, a tartomány legnépesebb városában történt, ahol ezernél is több feljelentést tettek.

Majdnem kétmilliárd dollárt költene Washington a zikavírus megfékezésére

A Fehér Ház hétfő reggeli bejelentése szerint a kért összeget a külügyminisztérium, az egészségügyi minisztérium és a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség között osztanák el, s ebből fedeznék a szúnyogok irtását, a vírus elleni oltóanyag kutatásának gyorsítását, a diagnosztikai tesztek kidolgozását és a fertőzésben szenvedő, alacsony jövedelmű, állapotos asszonyok egészségügyi ellátását.

A zikavírust főként egy szúnyogfajta, az egyiptomi csípőszúnyog terjeszti. A legtöbb esetben nagyon enyhe tünetei vannak, vagy egyáltalán nincs tünete, ám egyre több bizonyíték áll rendelkezésre – elsősorban Brazíliában – arra, hogy a várandós nők, ha megfertőződnek, kórosan kisfejű csecsemőket hoznak a világra.

“Azt tudjuk, hogy a betegség jelentős kockázatot hordoz várandós, vagy gyermeket tervező nők számára” – fogalmazott Obama elnök hétfő reggel, a CBS televíziónak adott interjújában. Az elnök véleménye szerint a tavasz és a nyár közeledtével az Egyesült Államoknak fel kell készülnie a gyors cselekvésre a betegség ellen. Obama ugyanakkor óva intett a pániktól is.

A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet szerint a két amerikai kontinens huszonhat országában regisztráltak eddig szúnyogok okozta zikavírus-fertőzést. Az Egyesült Államokon belül szúnyogcsípés miatt nem betegedett meg senki, ám regisztrálták a betegséget olyanoknál, akik a közelmúltban tértek vissza Dél-Amerikából, Közép-Amerikából, a karibi térségből, vagy valamelyik csendes-óceáni szigetről. A Fehér Ház közlése szerint 2015. december 15-e és 2016. február 5-e között az Egyesült Államokban ötven, laboratóriumban igazolt esetet diagnosztizáltak. Valamennyi beteg korábban a fertőzött térségekben járt. Egyetlen esetben viszont az derült ki, hogy a fertőzés az Egyesült Államokon belül történt, Texasban, nagy valószínűséggel szexuális úton.