gurbangy bejegyzései

Hamarosan megkezdődnek az egyeztetések a hallgatói juttatási rendszer átalakításáról

Palkovics az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján Budapesten beszélt erről. Az államtitkár kiemelte: idén a hallgatóknak a felvételi eljárásban nem kell változásra számítaniuk, a minimum ponthatár továbbra is 280 pont lesz. Ennek oka, hogy úgy értékelték, az emelés elérte célját – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a hallgatók idén a jelentkezéskor három helyre ingyenesen adhatnak be kérelmet.

Palkovics László kifejezetten pozitívan értékelte a hallgatókkal, illetve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával kialakított viszonyt. Köszöntőjében rámutatott: az elmúlt mintegy két évben nagyon sok minden történt a felsőoktatásban. Minden változás a hallgatókért van – fogalmazott. Egy ilyen nagy rendszernél ugyanakkor nem lehet csupán két-három évben gondolkodni, hosszabb távra kell tervezni, ez az egész társadalom érdeke – mondta. Szólt arról, hogy három részletben, 27 százalékkal nőnek az oktatói jövedelmek, majd felidézte a kancellári rendszer bevezetését, a szakstruktúra átalakítását, a konzisztóriumok létrehozását. Kiemelte: ezek a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó lépések azt szolgálták, hogy a felsőoktatás finanszírozható legyen. Most a tartalmi változások következnek – közölte, hangsúlyozva, hogy a Magyar Rektori Konferenciával egyetértésben alakítják át a képzési és kimeneti rendszert.

A felsőoktatási államtitkár célként jelölte meg, hogy lényegesen jobb diplomát kapjanak a jövőben a hallgatók. A kiállítás megnyitóján kanadai és magyar felsőoktatási megállapodást írtak alá. Palkovics László elmondta: a felsőoktatásban jelenleg a hallgatók 8 százaléka külföldi. Az a cél, hogy vonzóvá tegyék a magyar felsőoktatást és egyidejűleg a magyar hallgatók is minél nagyobb létszámban vegyenek részt külföldi részképzéseken – közölte, és utalt a különböző támogatási formákra, köztük az Erasmus- és a Campus Mundi programra, utóbbira kilencmilliárdos ösztöndíjkeret áll rendelkezésre.

A rendezvényen szándéknyilatkozatot írt alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) képviselője. Az egyezmény célja az ipari igényeknek megfelelő autonóm járművek fejlesztése és a kutatók képzése. A szombatig tartó Educatio kiállításra az idén több mint negyven magyar és csaknem negyven külföldi felsőoktatási intézmény készült standdal, de szakképző intézmények és nyelviskolák is jelen vannak a rendezvényen, a fővárosi SYMA rendezvényközpontban.

Az érdeklődők az egyetemek, főiskolák standjainál megismerkedhetnek a többi között a felvételi követelményekkel, a választható tárgyakkal, a kollégiumi lehetőségekkel, az ösztöndíjakkal, a hallgatói élettel vagy akár az elhelyezkedési esélyekkel is. A rendezvényen képviselteti magát a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány (KMA) is. Az E17-es standon a látogatók betekintést nyerhetnek a közszolgálati média alkotó folyamataiba, megismerkedhetnek a KMA képzéseivel, valamint jelentkezhetnek a közszolgálati médiaszerkesztő szakirányú továbbképzésre.

Van esélye Magyarország felminősítésének márciusban

A Saxo Bank kötvénypiaci részlegének vezetője szerint megvan az esélye, hogy felminősíti, vagy legalább pozitív kilátással látja el az egyik hitelminősítő Magyarországot a következő, márciusi felülvizsgálaton – Simon Fasdal erről kedden beszélt az MTI-nek adott interjúban, Budapesten.

A szakértő szerint a magyar gazdaság fenntartható módon növekszik, és további bővülés is várható, ha meglódul idén az euróövezeti gazdasági növekedés. Úgy vélte, Magyarország és a kelet-közép-európai országok kedvező alternatívát nyújtanak a befektetőknek a rendkívül alacsony euróövezeti hozamokkal szemben. Amíg sikerül ellenőrzés alatt tartani a forint árfolyamát, és a befektetők stabilitást, jó növekedési esélyt látnak a gazdaságban, addig kifejezetten jó esélye van a magyar gazdaság további bővülésének – tette hozzá.

Az Államadósság Kezelő Központ azon tervével kapcsolatban, hogy kínai fizetőeszközben, jüanban bocsásson ki kötvényt, Simon Fasdal elmondta: okos dolog diverzifikálni a devizaállományt, hozzátéve, hogy kissé korainak tartja az elképzelést. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közelmúltbeli kamatemeléséről úgy vélekedett: nem valószínű, hogy a jelenlegi hordónkénti 30 dollár alatti olajár mellett további szigorítás várható idén a Fed részéről. Úgy látja, nem lesz nagy hatása a magyar gazdaságra és a forint árfolyamára a kamatemelésnek.

Úgy vélte, a 30 dolláros olajárnak deflációs hatása van az euróra, így további mennyiségi enyhítés várható az Európai Központi Bank részéről, hasonlóan a korábbi amerikai és japán lépésekhez. Ennek azonnali hatása lesz a pénzpiacokra, ami pozitívan befolyásolja a régióbeli kötvények kereskedését is – jegyezte meg.     A Saxo Bank szakértője szerint 2016-tól egyre jobban eltávolodik egymástól a stabilnak és a kockázatosnak tekintett országok, illetve vállalatok csoportja. A befektetők fókusza áttér a stabil költségvetéssel, jó növekedési pályával bíró országok és vállalatok felé. Magyarország jól áll ezekben, így vonzónak számít befektetői szempontból – tette hozzá.

A szakértő szerint jelenleg nem a kínai gazdaság lassulása vagy a Fed kamatemelése aggasztja a piacokat a legjobban, hanem az, hogy akár 1-2 héten belül is csődöt jelenthet egy vagy két globális olajvállalat a rendkívül alacsony olajárak miatt. Egy olyan vállalatnál, amely 100 dolláros olajárral tervezett, nagy a kockázata annak, hogy nem tudja tovább folytatni működését. A Mol a szakértő vélekedése szerint nem tartozik azon vállalatok közé, akik a közeljövőben emiatt csődöt jelenthetnek.

A mostani olajárzuhanást Simon Fasdal szerint nem annyira a kereslet csökkenése, hanem az extrém túlkínálat okozza. Ennek egyik előzménye, hogy korábban túl sokáig tartották 100 dollár felett az olajárat, aminek hatására sok új szereplő jelent meg a piacon, tovább bővítve a kínálatot. A kereslet-kínálat egyensúlyának helyreállításához néhány országnak csökkentenie kell a kitermelését – tette hozzá.

A V4-ek továbbra is elutasítják a kötelező menekültkvótákat

“Ez a válaszunk arra, hogy az Európai Bizottság a migrációs helyzet változásai után is változatlanul a kötelező menekültkvótákat szorgalmazza” – jelentette ki Milan Chovanec cseh belügyminiszter a V4-ek – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – belügyminisztereinek keddi tanácskozása után Prágában. Chovanec megértését fejezte ki, hogy Pintér Sándor nem tudott Prágába utazni. Magyarországot a tanácskozáson Pető Tibor prágai magyar nagykövet képviselte. A találkozón Macedónia, Szerbia és Szlovénia belügyi képviselői is részt vettek.

“Készek vagyunk segítséget nyújtani nekik a migránsválság okozta problémák megoldásában. Felszólítottuk őket, hogy konkrétan fogalmazzák meg, mire is van szükségük!” – fejtette ki Milan Chovanec. A V4-ek belügyi vezetői által Prágában kidolgozott emlékeztető szerint az illegális bevándorlás elleni küzdelemben kulcsfontosságú, hogy a külső schengeni határok mentén működőképes menedékkérő-regisztrációs központok (hot spotok) alakuljanak. Egyetértés volt abban, hogy a központokban szükség van a menekültek személyi szabadságának

“Anélkül, hogy az emberek a hot spotokban lennének, lehetetlen harcolni az illegális bevándorlás ellen” – jelentette ki Róbert Kalinák szlovák belügyminiszter. Kalinák szerint a hot spotokban lebonyolított ellenőrzésekkel megakadályozható, hogy az illegális migránsokat többféle név és származási ország alatt is regisztrálják, illetve regisztráció nélkül mozogjanak Európában. A találkozón megerősítették, hogy a migrációs kérdésekben a négy ország egységesen kíván eljárni. A menekültkvóták elutasítása, a működőképes hot spotok támogatása mellett a V4-ek ismételten támogatásukról biztosították a közös európai határőrség létrehozását.

“Ennek alapfeltétele, hogy támogatást nyújtani az adott állam kérésére kell” – szögezte le Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter. A migránsválság eddigi kezelése bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a V4-ek együttműködése új szakaszba lépett – mondta Pető Tibor prágai magyar nagykövet, aki a budapesti taxisok tüntetése miatt a tanácskozásról távol maradó Pintér Sándor belügyminiszter helyett vett részt a tanácskozáson.

“A kötelező kvótákat nem tudjuk elfogadni, de a problémák megoldása érdekében hajlandóak vagyunk együttműködni a többi uniós országgal” – tolmácsolta Budapest álláspontját Pető Tibor. A lengyel belügyminiszter a sajtóértekezleten ugyanakkor úgy vélekedett: senki nem fogja tudni kezelni és megoldani a menekültproblémát, ha a migráció célországai nem változtatnak eddigi politikájukon. Mariusz Blaszczak nem nevezte meg, hogy mely országokra gondol.

Sapka, nagykabát, tea: zord időben is megy a munka Debrecenben – videóval

A Debrecenben dolgozó legtöbb közmunkás sapkát, bakancsot, a DEHUSZ-os mellény alatt vastag kabátot és kesztyűt is visel. Egy percre sem állnak le, folyamatosan dolgoznak, így kevésbé fáznak.

Alaposan be kell öltözni a téli munkához

Alaposan be kell öltözni a téli munkához

Szükség is van a mozgásra, mert kedden a reggeli órákban -5, -8 fokos hideg volt a városban. Az AKSD rakodói is folyamatosan mozognak. Reggel fél 6-kor kezdenek, és egy-egy műszak alatt több mint 30 kilométert gyalogolnak. A mostani hideg napokban a cég biztosít a munkások számára meleg munkaruhát és forró italt is.

Az AKSD-nél egy műszakban egyszerre tizenöt gyűjtőautó dolgozik. Az építkezéseken sem áll le a munka, ha nem extrém az időjárás. Ha nincs tartósan -10 fok alatt a hőmérséklet, vagy nincs nagy havazás, akkor dolgoznak. Ha a munkások mégis nagyon fáznak, konténerekbe mehetnek be néhány percre melegedni.

– Természetesen biztosítunk megfelelő munkaruhát, lábbelit, védőkesztyűt, védőfelszereléseket, ami nem csak a balesettől, hanem a hidegtől is véd. A dolgozóink a melegedőben forró italt fogyaszthatnak, fűtött körülmények között pihenhetnek, ehetik meg reggelijüket, ebédjüket – mondja el Papp Csaba műszaki igazgató.

A meteorológusok előrejelzése szerint ezen a héten még maradnak a mínuszok. Hajnalban és reggelente -7, -10 fok is lehet a következő napokban. A jövő héten azonban kicsit melegszik az idő, napközben már fagypont fölé mehet a hőmérő higanyszála.

DehirVédőruha és védőital is jár a kinti munkához

A világbajnok ellen is tesztelhetik magukat Dzsudzsákék az EB előtt – videóval

A németek felkészülési programja már nagyjából ismert. Először nagycsapatok ellen játszanak, március végén Angliával majd Olaszországgal mérkőznek meg. Ezután edzőtáborozás következik Thomas Müllerék számára.

A válogatott megtisztelő felkérést kapott

A válogatott megtisztelő felkérést kapott

A magyar válogatott elleni meccsre május 29-én kerülhet sor, ezután a görögök következnek, akiknek a magyarokhoz hasonlóan immár szintén német szövetségi kapitányuk van. Legutóbb 2010-ben játszottunk a németekkel – akkor csak számukra jelentett felkészülést a találkozó. A Nationalelf a Puskás Ferenc Stadionban 3-0-ra győzött, a gólokat Lukas Podolski, Mario Gomez és Cacau szerezte.A meccsen az első gól 11-esből született, Torghelle teljesen fölösleges szabálytalansága után, majd Gomez szerzett egy komikus találatot, végül Cacau volt gyorsabb labdával együtt is minden magyarnál.

A magyar szövetség eddig egy felkészülési mérkőzést jelentett be hivatalosan: március 26-án a horvátokat fogadjuk Budapesten, az Üllői úti arénában.