gurbangy bejegyzései

Támogatja a Debreceni Képző Központot a pénzügyi bizottság

A pénzügyi bizottság elnöke beszámolt azokról a döntésekről, amelyeket saját hatáskörében hozott meg a testület az elmúlt egy évben. Erre a közgyűlés felhatalmazása alapján jogosult a  bizottság 500 ezer forintos értékhatárig.

A bizottság beszámolt döntéseikről

A bizottság beszámolt döntéseikről

– Ezek jellemzően olyan esetek, amikor bérleti díjat engedünk el, vagy valamilyen tartozásról mondunk le, amiről úgy látja a bizottság, hogy aránytalanul nagy ráfordítást igényelne az önkormányzat részéről a behajtás. Ilyen eset a tavalyi évben tizenegy volt, általában ezeket elengedtük – közölte Kőszeghy Csanád Ábel, a pénzügyi bizottság elnöke.

A testület ülésén arról is szó volt, hogy az önkormányzat tulajdonrésszel kívánja elismerni a Debreceni Képző Központ tanműhely kialakítását célzó korábbi beruházását. Az intézmény néhány évvel ezelőtt több száz millió forintot költött átfogó épületfelújításra a Budai Ézsaiás utcai önkormányzati ingatlanon.

– A Debreceni Képző Központ ingyenes használatba kapta szakképzés céljára az épületet, amelyen értéknövelő beruházást hajtott végre. Most a bizottság arról döntött, hogy a beruházás arányában tulajdonjogot szerezzen a Debreceni Képző Központ – mondta el Kovács István, a bizottság alelnöke.

A testület támogatta a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak megválasztására vonatkozó polgármesteri előterjesztést és megtárgyalta a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálatát is. Ezekről a január 21-edikei ülésén dönt a közgyűlés.

Elhunyt Glenn Frey, az Eagles együttes egyik alapító gitárosa

“Glenn bátran küzdött az elmúlt hetekben, de sajnos a reumatikus ízületi gyulladás okozta komplikációkat nem tudta legyőzni” – olvasható a szupergroup hivatalos honlapján.

Frey is égi zenekarba költözött

Frey is égi zenekarba költözött

Az 1971-ben Los Angelesben alakult Eagles a 70-es évek elején robbant be a rockvilágba, akkor még Linda Ronstadt háttérzenekaraként. A négytagú rockbanda képzett zenészekből állt, és a country-zene hangzásvilágát a rockzenével párosító stílusukkal hamarosan önálló zenekarként is sikeres lett. Főként country-rockot és folk-rockot játszottak.

A One of These Nights, a Best of My Love, vagy a Life in the Fast Lane ma már örökzöld slágerek. Egyik legnagyobb sikerük: a Hotel California 1976-ból. Glenn Frey az Eagles gitárosa és énekese volt, a Take it Easy, vagy a Tequila Sunrise című számok emlékeztetnek a hangjára.

Az együttes a hetvenes évek közepén élte fénykorát, lemezeiből több mint százmillió példányt adtak el. Frey a nyolcvanas években szólólemezekkel is nagy sikereket ért el.

A bevándorlási nyomás növekedésével kell számolni Szijjártó Péter szerint

A külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján leszögezte: a tanácskozás résztvevői egyetértenek abban, hogy az Európa déli szomszédságában dúló válságok mélyülni látszanak. Mint mondta, fontos látni, hogy a humanitárius helyzet nem javult, Szíriában 6,5 millió, Irakban több mint hárommillió belső menekültet tartanak számon. A humanitárius segélyre szorulók száma egyedül Szíriában meghaladja a 13 milliót. Ennek kapcsán Szijjártó Péter üdvözölte a Szíria támogatására megrendezendő februári londoni donorkonferenciát és közölte, hogy Magyarország komoly egészségügyi felajánlást készül tenni. Hozzátette, a kormány szerint a legnagyobb segítség, ha a menekültek otthon vagy az otthonuk közelében tudnak maradni.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy önveszélyes, ha Európa a politikai korrektség foglya marad, szerinte ugyanis ki kell mondani az igazat: “déli irányból meg kell védeni magunkat, mert jelenleg az Európai Unió déli irányból védtelen”. A politikus hangsúlyozta, amennyiben Athén továbbra sem fog eleget tenni kötelezettségeinek, akkor az EU-nak forgatókönyvvel kell rendelkeznie arra az esetre, hogy a (belső határellenőrzés nélküli) schengeni övezet déli határa áttevődik Görögország északi határára.

Mint mondta, ezért is tárgyaltak hétfőn a macedón külügyminiszterrel az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozása keretében megrendezett informális munkareggelin. A magyar diplomácia vezetője kiemelte, Macedónia az elmúlt időszakban sokkal konstruktívabb és pozitívabb szerepet töltött be az Európára háruló bevándorlási nyomás csökkentésében, mint néhány uniós tagország.

A tanács hétfői ülésének ülésén elsősorban a szíriai és az iraki helyzet állt a figyelem homlokterében, de a tárcavezetők egyeztettek az ukrajnai és a líbiai válságról is. Az informális munkareggelin a macedón és az ukrán, a munkaebéden pedig a jordániai diplomácia vezetője vett részt

Áremelkedés várható az új lakások piacán a szakemberek szerint

A kormányzati lakáspolitikai intézkedések közül az új lakások piacán a 27 százalékos általános forgalmi adó (áfa) 5 százalékra csökkentése inkább a kínálati oldalra gyakorol jelentős hatást, a beruházóknak ad a korábbinál nagyobb pénzügyi mozgásteret. A keresletet csak abban az esetben ösztönzi az áfacsökkentés, ha a lakásvásárlók ennek hatására a korábbinál lényegesen alacsonyabb árakkal találkoznak, ez azonban nagyon valószínűtlen – írja a GKI, hozzátéve, hogy a saját kivitelezésben épülő családi házak esetében az áfavisszatérítés lehetőségét kihasználók csökkenthetik költségeiket.

A GKI szerint a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) esetében várhatóan némi keresletösztönzés is megvalósul, bár az állami támogatások jelentős részét már az első hetek tapasztalatai alapján el fogja vinni az áremelés. A folyamat nyertese tehát nem elsősorban a lakosság, hanem inkább az építési szektor lesz. A támogatás felhasználásával új lakást vásárlók nagy része eladóként is megjelenik a használt lakások piacán, növelve a kínálatot és csökkentve az árakat. Az emelkedő jövedelmek, a tartósan alacsony kamatok és a korábbi években elhalasztott vásárlások miatt van esély arra, hogy a kereslet “felszívja” a használt lakások kínálatát, és akkor hosszabb távon ismét áremelkedés valószínű, de kisebb mértékű, mint az új lakások piacán.

A strukturális problémák azonban fennmaradnak, a kisebb településekről, illetve a gazdaságilag fejletlenebb térségekből továbbra is nehéz lesz kiszabadulni, így az áralakulás is igen differenciált marad a gazdaságkutató szerint. A kormány intézkedései jótékony hatással lesznek az építőiparra, és ezen keresztül a gazdasági növekedést is ösztönzik, de ez a stimuláció egy viszonylag drága, a költségvetésre komoly terhet rovó eszközzel valósul meg – áll az elemzésben.

A lakásépítést továbbra is állami döntések és nem piaci folyamatok szabályozzák, ebből következően az építőipari ciklus kilengése a gazdaság többi részénél jóval nagyobb lesz, és ennek sok a negatív hatása – fejtette ki a GKI. Hozzátette, a magyar lakosság lakhatási gondjainak komplex kezelésére továbbra sem tesz kísérletet a kormányzat, az amúgy is túlsúlyos saját lakásban lakást támogatja, ami a társadalom széles rétegei számára nem jelent megoldást.