gurbangy bejegyzései

Adót vetnek ki a brit kórházakban árult cukros ételekre és italokra

A 20 százalékos adóból akár évi 40 millió font (16,5 milliárd forint) is befolyhat, amiből az NHS 1,3 millió dolgozójának egészségi állapotán kívánnak javítani. Első lépésként a cukrozott üdítőket adóztatnák meg, majd 2020-ig fokozatosan sorra kerülnének az egyéb cukros készítmények is – mondta el Simon Stevens, a szervezet vezetője.

Az Egyesült Királyságban a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos, ami számos egészségügyi probléma – köztük a cukorbetegség vagy szívbetegségek – kialakulásához vezet. Tavaly októberben David Cameron kormányfő kizárta annak lehetőségét, hogy országos “cukoradót” vessenek ki. A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy az elhízás elleni küzdelemnek ennél hatékonyabb eszközei is vannak.

David Bowie először került az amerikai lemezlista csúcsára

Bowie utolsó lemeze Adele 25 című korongját váltotta az eladási lista vezető helyén. A Blackstarból pár nap alatt több mint 180 ezer példányt vásároltak. Bowie eddigi legjobb pozíciót elérő albuma az amerikai toplistán 2013-ban a The Next Day volt, amely a második helyig jutott. A Blackstar az első album, amely az előadó halála után az amerikai lemezlista élére került, amióta Michael Jackson This Is It című lemeze 2009-ben a boltokba került.

Bowie nem érhette meg ezt a sikert

Bowie nem érhette meg ezt a sikert

A brit lemezlistán az elmúlt héten Bowie 19 lemeze szerepelt. A Billboard 200-as toplistáján további kilenc Bowie-album landolt az elmúlt héten: a Best of Bowie-válogatás a negyedik, a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders From Mars a 21. helyen. A brit zenész halála az egész világot megrázta, az énekes a rákkal vívott másfél éves küzdelem után január 10-én hunyt el Manhattanben. A 69 éves korában távozott művész emlékét világszerte koncertekkel idézték fel, és az életéhez kapcsolódó számos helyen tartottak megemlékezéseket rajongói.

Londonban több száz rajongója búcsúzott tőle az islingtoni Union Kápolnában, az amerikai turnéra induló Bruce Springsteen Bowie Rebel Rebel című számával emlékezett kollégájára. Belgiumban pedig csillagászok neveztek el a magát csillagemberként emlegető Bowie-ról egy hét csillagból álló csillagképet.

Áramkimaradás: ha kára keletkezik, a szolgáltatóhoz fordulhat – videóval

Egy kisfeszültségű kábelhiba okozta az áramszünetet pénteken az óvárosban. A hiba pontos helyének megtalálásához a szolgáltató munkatársainak a házakba, lakásokba is be kellett jutniuk, de ez nem ment könnyen, mivel napközben sok helyen nem voltak otthon. Pénteken késő délután végül sikerült megtalálni és kijavítani a hibát. Addig azonban sokan bosszankodtak a hosszan tartó áramszünet miatt.

A Maróthy utcán egy ideig ma is nélkülözni kell az áramot

A Maróthy utcán egy ideig ma is nélkülözni kell az áramot

Hétfőn az E.ON szakemberei átvizsgálták az óvárosi hálózatot a hasonló áramkimaradások megelőzése érdekében. Emiatt néhány házban hétfőn sem volt áram, az óváros többi részén pedig aggregátorral pótolták a szolgáltatást a kábelellenőrzés idejére. A szakemberek egy másik hibás elektromos kábelszakaszt is találtak a föld alatt.

A hosszan tartó áramkimaradás kárt is okozhat a fogyasztóknak. Van olyan lakásbiztosítás, ami áramszünetre is kiterjed, és megtéríti az esetleges károkat.

– Bele lehet tenni ezeket a módozatokat is a lakásbiztosításokba, viszont ha az ügyfél áramikmaradás miatt valamilyen káreseményt jelent be a biztosítótársasághoz, akkor az áramszolgáltató vállalattól lekérdezik, hogy abban az időszakban valóban volt-e áramkimaradás – nyilatkozta Molnár Erzsébet biztosítási alkusz.
Az ilyen biztosítással nem rendelkező fogyasztók az E.ON-hoz is fordulhatnak kártérítési igénnyel, amiről egyedi elbírálás alapján dönt a cég.

– A honlapunkon olvashatnak erről az érintett ügyfelek, akik úgy érzékelik, úgy gondolják, hogy ebből káruk származott. A megfelelő dokumentumok benyújtásával kell az ügyfélszolgálatunk felé fordulni, és ezeket egyedi elbírálásként fogják a kollégák kezelni. Természetesen, ha jogos, akkor kártérítés jár – közölte Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt.szóvivője.

Hozzátette: 72 órán belül kötelesek elhárítani a hibát, ez most is így történt, egy-egy üzemzavar pedig elkerülhetetlen a kiterjedt elektromos hálózatban.

DehirHa jogos a kárigény, fizethet az E.ON

Startup vállalkozásokat is támogató új pályázatok jelennek meg

A társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, valamint az infokommunikációs és távközlési startup vállalkozások piacra lépését segítő szakértői hálózat kialakításának támogatására jelenik meg két pályázati felhívás hétfőn a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, együttesen 3,8 milliárd forint keretösszeggel – tájékoztatta Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-t.

A felhívás keretében megvalósuló fejlesztések a társadalmi célú vállalkozásoknak az üzleti modellfejlesztésükhöz szakmai tanácsadást, valamint szakmai szempontok alapján kiválasztott szervezetek esetében mentorálást biztosítanak és hálózatosodásukat segítik elő. Társadalmi vállalkozásnak tekinthetők azok a nonprofit és civil szervezetek, amelyeknek társadalmi célkitűzéseik mellett üzleti területen megvalósítható célkitűzéseik is vannak, és gazdálkodásuk eredményét a társadalmi cél érdekében visszaforgatják.

A kormány a programot az Országos Foglalkoztatási Közhasznú NKft. és az IFKA Közhasznú NKft. együttműködésével tervezi megvalósítani, a két szervezet hétfőtől nyújthatja be a támogatási kérelmet konzorciumi formában. Az államtitkár ismertette, a kiírás célja a már működő szervezetek bázisán új társadalmi célú vállalkozások létrehozásának segítése, illetve a már működő társadalmi vállalkozások ösztönzése és megerősítése piacképes termékek és szolgáltatások előállításával, tartós foglalkoztatási lehetőségek létrehozása érdekében.

Az infokommunikációs és távközlési (ikt) startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítására 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Rákossy Balázs fontosnak nevezte a hazai ikt startup, mikro- és kisvállalkozások nemzetközi piaci kapcsolatainak erősítését, és az innovációs fázis utáni piaci bevezetését, termékfejlesztését és a piacra vitel ösztönzését.

A felhívás közvetlen címzettje a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, amelynek programja hozzájárul a kevésbé fejlett régiókban működő infokommunikációs startup vállalkozások tudásának és kapcsolatainak fejlesztéséhez, valamint ezen keresztül az ikt-szektor versenyképességének javulásához. A projekt megvalósításában kiemelt szerepe lesz a mentoroknak, akik tevékenységükkel helyi szinten segítik a vállalkozások nemzetközi piacra lépését, befektetéshez jutását, a működésük során felmerülő akadályok feltérképezését és azok elhárítását.

Rémület reggelire: kiégett egy autó Debrecenben

Még nem tudni, mi történhetett a Holló János utcán parkoló autóval. A környékbeliek egy robbanásszerű hangra ébredtek, majd arra a látványra, hogy egy személygépkocsi teljes terjedelmében égett.

Nem sok maradt az autóból

Nem sok maradt az autóból

Az autót a kivonuló tűzoltók vízsugárral oltották el, személyi sérülés nem történt. A különös eset vizsgálata elkezdődött.