rituper bejegyzései

Az egyik legjobb magyar gitáros koncertezik a Rocksuliban

Zenei pályafutását Debrecenben kezdte, játszott többek között a Luxban, az Apostolban, a Colorban, az Astorban, a Deák Bill Blues Bandben és a Debreceni Jazz Együttesben. Az ő nevéhez fűződik a Petőfi Csarnokba szervezett 1986-os Gitárpárbaj.

Ezt követően F. F. MIKI néven készített két szólólemezt, A Magyar Tenger és Baby Jazz címmel. Lemezfelvételeken együtt zenélt az LGT-vel, Kovács Katival, Máté Péterrel, Sass Szilviával, Stúdió 11-gyel, Dés Lászlóval, Presser Gáborral, Zalatnay Saroltával, Varga Mikivel és Deák Bill Gyulával. Napjainkban a Felkai Jam, a debreceni Lux, az Ice Cream Blues Band, a Fantomasz és a Bergendy zenekar gitárosa.

A gitárkurzust követően hallható lesz pár dal a nemrég megjelent Felkai III. című lemezről. A koncert csütörtök délután 18 órakor kezdődik a Rocksuli Simonffy utca 21. szám alatti helyiségében.

Különadót vezethetnek be a kiskereskedelemben

A napilapnak Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa azt mondta: ha kedvezően alakul a lengyelországi kiskereskedelemben tervezett különadó sorsa, annak mintájára a jövő évi költségvetés tavaszi tervezésekor olyan intézkedésről dönthetnek, amely az arányosabb közteherviselés és a piaci erőviszonyok kiegyenlítődése érdekében újabb adónemet vagy díjfizetési kötelezettséget ró a nagy forgalmú áruházláncokra.

Évekig verte feleségét és gyerekeit a Nyíl utcai gyilkos

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk szombaton Debrecenben, egy Nyíl utcai házban találtak rá a rendőrök egy ott lakó 54 éves nő holttestére. Az áldozatot aznap lánya akarta meglátogatni, azonban a házba nem tudott bejutni, ezért a rendőrök segítségét kérte. A rendőrök a helyi katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak az ingatlanba. A járőrök a házban tartózkodó 60 éves P. Lajost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a helyszínen elfogták.

A férfit a magának okozott sérülések miatt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. P. Lajost azóta előzetesben van.

A Zsaru Magazin most újabb részleteket közölt a gyilkosságról. Mint kiderült, a bíróság korábban távoltartási végzést rendelt el P. Lajos ellen, azaz meg sem közelíthette volna az asszonyt. A vita abból robbant ki, hogy a férj elektronikai eszközöket kért számon az asszonyon, melyek szerinte azóta tűntek el, hogy ellene elrendelték a távoltartási végzést. A férfi a vita hevében egy kisbaltával lesújtott az ágyon fekvő nőre. Amikor látta, hogy a felesége már nem él,a házassági okiratokból tüzet rakott, hogy felgyújtsa a házat.

Ezt követően a melléképületben megpróbálta magát felakasztani, de a vékony drót kétszer is elszakadt. Később drótot dugott a konnektorba, így próbált végezni magával, de végül túlélte.

A házaspár között évek óta dúlt a viszály, a férfi többször bántalmazta feleségét és a gyerekeket is, emiatt több eljárás indult ellene. Az asszony beadta a válópert, a férfi ellen pedig elrendelték a távoltartási végzést.

Lövöldözés volt San Diego katonai kórházában

Az első hírek arról szólnak, hogy a több épületből álló kórház-komplexum egyik pavilonjában dördültek el a lövések. A kórház vezetősége a Facebook-oldalán adott hírt róla, s ott szólított fel egyúttal mindenkit, hogy maradjon távol a veszélyessé vált pavilontól. Az épületben lévők “szaladjanak, rejtőzzenek el, vagy szálljanak harcba” – olvasható a kórház közösségi oldalán az üzenet.

A kórház szóvivője, Mike Alvarez csak annyit erősített meg, hogy helyi idő szerint reggel nyolc órakor lövések dördültek, de azt nem kívánta részletezni, hogy merényletről lehet-e szó, vagy sem. San Diego rendőrségének szóvivője, Travis Easter bejelentette: a katonai rendőrség értesítette őket, s annak ellenére, hogy a kórház nem kért segítséget, a rendőrség különleges egysége a helyszínen van.

A 272 ágyas kórházi centrum mintegy öt kilométerre fekszik San Diego belvárosától, nem csupán kórházként, hanem oktatóközpontként is szolgál. Az itt kiképzett orvosok és ápolónők többnyire Irakban, Afganisztánban, Kuvaitban teljesítenek szolgálatot.

Remixverseny indul A Dal 2016 dalaiból

A versenyen jelenleg Berkes Olivér & Tóth Andi, a Group’n’Swing, az Ív, a Maszkura és a Tücsökraj, Mohamed Fatima, a Mushu, Odett, a Passed, a B the First, Petruska András, Vásáry André, a Karmapolis és Veres-Kovács Petra dalaiból készíthető átdolgozás, de a lista még bővülni fog – olvasható az MTVA keddi tájékoztatójában.

A jelentkezőknek a legfeljebb 4 perces remixüket előbb a Soundcloudra kell feltölteniük, majd ennek linkjét kell elküldeniük február 15-ig a dalremix@mtva.hu címre. A dalválasztó show produkcióiból azokat lehet újrakeverni a versenyben, amelyeknek jogtulajdonosai hozzájárultak az átdolgozáshoz, a feldolgozható dalok listája a www.petofilive.hu oldalon található – áll a közleményben.

A beérkezett munkákat a Petőfi Rádió szakmai zsűrije értékeli, majd február 27-ig kihirdeti az általa legjobbnak ítélt öt remixet. A legjobbak további bemutatkozási lehetőséget kapnak a Petőfi Rádió és a Petőfi TV adásaiban, valamint a www.petofilive.hu oldalon.

A nyertes pályamunkát önálló dalpremierként mutathatja be készítője a Petőfi Rádióban, valamint a nyertes remixet a Petőfi Rádió a lejátszási listájára is felveszi – írták a tájékoztatóban.