rituper bejegyzései

Hamarosan feloldják az uniós országok az orosz embargót?

A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, aki az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felel, kiemelte, hogy az embargó feloldásának EU-által rögzített alapfeltétele a minszki megállapodás betartása, amely véleménye szerint teljesül.

Hosszú ideje fegyverszünet van Ukrajnában, ez a feltétel lassan okafogyottá válik” – mondta.

Budai Gyula az üzemlátogatást követően hangsúlyozta: sikeres volt az a kormányzati döntés, amely 2012-ben a gyulai, a pápai és a kaposvári húsüzem megmentését támogatta.

Felszámolná az Európai Bizottságot a CÖF és a CÖKA

 Fricz Tamás azt mondta, ezzel párhuzamosan az Európai Tanács ellenőrzését az Európai Parlamentre kell bízni, amelynek létszámát jelentősen csökkenteni kell.

Az Európai Bizottság az Európai Unió végrehajtó szerve

Az Európai Bizottság az Európai Unió végrehajtó szerve

Ugyanakkor a keleti, a délkelet-európai és a balti államok kezdeményezésére úgy kellene módosítani az Európai Unió alapokmányát, hogy az szuverén nemzetállamok szövetségévé váljon – tette hozzá.

A politológus úgy vélekedett: azért jutott az unió intézményi válságba, mert a vezetői eltávolodtak a demokratikus normáktól és önhatalmúlag hozzák meg a döntéseiket.

 Ezzel pedig éppen a bizottság sérti meg az uniós alapértékeket, ugyanis beavatkozik például Magyarország és Lengyelország esetében a tagállamok belügyeibe, abba, hogy miként működtessék a demokratikus intézményeket – érvelt Fricz Tamás, aki szerint a bizottság nem veszi figyelembe az európai polgárok véleményét sem, akik követelik a migránsáradat leállítását.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA elnöke úgy vélekedett, hogy az EU-ban erősödik a demokratikus deficit, a média pedig ultraliberális hatás alá került, ami a szélsőjobboldalt erősíti.

Ugyanakkor ahol a polgárokat meghallgatják, mint például Magyarországon és Lengyelországban, ott a szélsőségek nem erősödnek – fűzte hozzá.

 Úgy értékelte, hogy az Egyesült Királyság fenyegetőzése az EU elhagyásával csupán színjáték, hiszen az Egyesült Államok, mint Nagy Britannia legfőbb szövetségese ezt soha nem engedné.

Szerinte David Cameron brit miniszterelnök összemossa az EU-s polgárok szabad munkavállalását a közösség területén kívülről érkező gazdasági bevándorlókkal.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője közölte: azt javasolják az EU-nak, hogy a migráció koordinálásában nagyobb szerepet szánjon az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnak. Úgy vélik továbbá, hogy meg kell szüntetni azt a rendszert, hogy az euróövezeti tagállamok kordában tudják tartani azokat az országokat, akik nem a közös pénzt használják.

A regionális fejlesztési támogatások területén pozitív diszkriminációt kell alkalmazni a szegényebb tagállamok esetében és a nemzeti parlamentek kezdeményezhessék jogszabályok selejtezését – ismertette indítványaikat a szóvivő.

Javaslataikat megküldik Martin Schulznak, az EP elnökének és Donald Tusknak, az Európai Tanács vezetőjének.

Idén együtt ünnepel Debrecen Nagyváraddal, Margitával és Újfaluval

Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere a rendezvényeket beharangozó sajtótájékoztatón azt mondta: örül, hogy a testvérvárosok is csatlakoznak a Himnusz születésének napjához kapcsolódó ünnepségsorozathoz.

Komolay Szabolcs és Huszár István

Komolay Szabolcs és Huszár István

Komolay Szabolcs példa értékű összefogásnak nevezte a négy település együttműködését. Debrecen alpolgármestere úgy fogalmazott: fontos, hogy minél szélesebb körben ápoljuk hagyományainkat és a magyar nyelvet. A következő három napban több kulturális program és kiállítás várja az érdeklődőket Debrecenben. A rendezvénysorozat a Csokonai Színházban zárul pénteken, amikor is átadják a Debrecen Város Kultúrájáért Alapítvány díjait.

Szerda éjfélig biztosan tüntetnek a budapesti taxisok

A rendőrség válaszában megerősítette az MTI tudósítójának információját, miszerint a tüntetést szerda éjfélig jelentették be.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A korábban jelzett keddi nyolc órás időpont után is maradtak a demonstráló taxisok a Belvárosban. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint mintegy 35-40 taxi van a helyszínen, többségük a Deák téri templom és az Andrássy út között a Bajcsy-Zsilinszky úton.

A helyszínen az MTI tudósítójának taxisok elmondták: hárman jelentették be a rendőrségen, hogy szerda éjfélig kívánják folytatni a demonstrációjukat, erről újságíróknak egy hatoldalas jegyzőkönyvet mutattak fel.

A Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út kereszteződésében továbbra is rendőrök irányítják a forgalmat. Az MTI tudósítója kedden reggel azt tapasztalta, hogy nagy torlódás nem tapasztalható, lassan, de halad a forgalom.

A taxisok hétfő reggel óta akadályozzák a forgalmat az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva. Tüntetésüket előre nem jelentették be.

Eltűnt egy hajdúböszörményi férfi

eltunesA Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Balogh Tamás eltűnése miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 39 éves férfi 2016. január 15-én a délelőtti órákban hajdúböszörményi otthonából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

A férfi körülbelül 160-170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja színe barna, térben és időben nehezen tájékozódik. Eltűnésekor farmernadrágot, szürke színű pulóvert, fekete színű bakancsot és sötét árnyalatú kabátot viselt.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Balogh Tamás tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040 telefonszámnt, vagy – névtelensége megőrzése mellett – az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.