rituper bejegyzései

Elfogadta büntetését a debreceni pizzafutár, aki halálra gázolt egy nőt

Amint arról beszámoltunk, múlt hét hétfőn tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly nyáron halálra gázolt egy idős nőt a Dóczy József utcában található egyik zebrán. A balesetben az áldozat férje, egy 81 éves férfi súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. Az autós a szabadságvesztés legenyhébb formáját kapta, fogházban kell ülnie (tehát nem börtönben vagy fegyházban). A fogházban az elítélt szabadidejét belátása szerint használhatja fel, rövid időtartamú „kimenőket” is kaphat.

Fotók: police.hu

Fotók: police.hu

Az ítélet múlt héten még nem volt jogerős, az ügyész tudomásul vette azt, a gázoló és ügyvédje viszont három nap gondolkodási időt kért. A Dehir.hu mostani érdeklődésére a Debreceni Törvényszéktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy mind az ügyvéd, mind a vádlott azt jelezte, nem fellebbeznek, és elfogadják az első fokú ítéletet, ami így jogerőssé vált.

A gázolót emellett 3 és fél évre eltiltották a közúti járművezetéstől, továbbá 350 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték. A férfi jó magaviselet esetén a szabadságvesztés kétharmad részének letöltését követően feltételes szabadságra bocsátható. Ez azt jelenti, hogy amennyiben jól viselkedik a fogházban, 6 hónapot és 20 napot fog ülni.

zebrangazolA másodállásban pizzafutárként dolgozó 26 éves fiatalember a Dóczy és a Martonfalvi utcák kereszteződésében éjjel 11-kor a zebrán ütötte el a 79 éves asszonyt és 81 éves párját. Az idős nő belehalt sérüléseibe, a férfit pedig súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A szakértők szerint a fiatalember a baleset pillanatában 65-67 kilométer/órás sebességgel haladt, a Dóczy utcán azonban 50 a megengedett legnagyobb sebesség.

A 26 éves  sofőr mélyen megbánta a tettét és beismerte, hogy a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedett. A férfi korábban lerótta kegyeletét az asszony sírjánál, a kórházban lábadozó férjet meglátogatta, és bocsánatot kért tőle a történtekért.

Fotók: police.hu

A mai napig bottal járó férj szerint ugyanakkor enyhe ítélet született, szerinte ezzel azt sugallják az autósoknak, hogy ennyivel meg lehet úszni egy halálos gázolást.

A fiatalembert a tragédiát megelőző két évben egyébként többször sújtották helyszíni bírsággal közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt.

A tárgyalóteremben az is elhangzott, hogy a 26 éves férfi azért vállalt másodállást, hogy pedagógusként dolgozó édesanyját és húgát édesapja halála után támogatni tudja. Nappal egy autóalkatrész-kereskedő cégnél dolgozott beszerzőként, utána pedig pizzafutárként keresett pénzt. A végzetes napon már 12 órája állt munkában, pizzafutárként az utolsó megrendelését szállította ki. Húsz hívást kapott a műszakja alatt, kimerült volt, s ha csupán egy másodperccel hamarabb fékez, akkor elkerülhető lehetett volna a tragédia.

zebrangazol3Úgy tudjuk, hiába tiltották el a vezetéstől, az autóalkatrész-kereskedő cég a baleset után is foglalkoztatta, immár raktárosként.

Nem véletlenül mondta azt a bíró az ítélethirdetéskor, hogy ebben az ügyben csak áldozatok vannak.

Pedagógusoknak tartott nyílt napot a National Instruments

A National Instrumentsnél folyamatosan szükség van technikusokra, műszerészekre is. A cég együttműködik a debreceni szakközépiskolákkal, hogy a leendő dolgozók ezekben az intézményekben sajátítsák el az alaptudást. A vállalat például 17 millió forint értékű eszközzel támogatja a Debreceni Szakképző Centrum iskoláit. A mai nyílt napot azért szervezték, hogy a tanárok, és rajtuk keresztül a diákok is megismerjék a gyárban folyó munkát.

Igazgatóknak és osztályfőnököknek mutatták be az NI működését

Igazgatóknak és osztályfőnököknek mutatták be az NI működését

– A középiskolában, de az általános iskolában sem, se a gyerekeknek, se a szülőknek nincs igazán tapasztalatuk arról, hogy néz ki egy gyár, mi folyik benne, egy dolgozónak mit kellene csinálni. Ezért tartjuk ezt a nyílt napot, hogy megmutassuk, hogy néz ki a vállalat, milyen munkakörökre várjuk a fiatalokat – mondta el Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője.

A nyílt napon debreceni általános iskolák igazgatói, osztályfőnökei vettek részt. Az ott tapasztaltakról tájékoztatják a diákokat, így segíthetik a továbbtanulást.

A beiskolázás minden iskolának kulcskérdés. Nyolc évig azért dolgozunk, hogy az iskolát elhagyva diákjaink olyan középiskolát válasszanak maguknak, ami a készségeiknek, képességeiknek leginkább megfelel – hallhattuk Agárdiné Burger Angélát, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola igazgatóját.

A rendezvény szervezésében a Debreceni Szakképzési Centrum is közreműködött, ezzel is népszerűsíteni szeretnék a szakképzést.

– Az általános iskolás gyerekeknek és a szülőknek érdemes megismerni a szakképzés értékeit. Debrecenben nagyon sok olyan termelő üzem, gyár van, ahol igazán komoly jövőkép van egy jó szakmunkás számára – hangsúlyozta Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója.

A nyílt napon több debreceni szakképzési intézmény is bemutatkozott, emellett a Debreceni Egyetem műszaki képzéseiről is tájékozódhattak a pedagógusok.

Tizenegy év után lehet jogerős ítélet a polgári polgármester ügyében

„Melyek azok ezekből a felvetett problémákból, amelyek avval a szándékkal, hogy gyógyítsuk, hozzuk helyre, megoldhatók, magyarul esetleg visszadokumentálhatók úgy, hogy ez fenntartja vagy keletkezteti a szabályosság látszatát vagy tényleges állapotát? Mi az, ami ebben a helyzetben helyrehozható?” – ezt mondja Tóth József azon a hangfelvételen, amit még 2005-ben titokban rögzítettek.

Tóth József a vádlottak padján

Tóth József a vádlottak padján

Tóth József akkor a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szocialista alelnöke volt, s ez alapján 2014-ben bűnpártolás miatt 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a politikust első fokon a Debreceni Járásbíróság. Azzal vádolták, hogy el akarta tussolni az M3-as Kht. pénzügyi szabálytalanságait.

Másodfokon tavaly nyáron a Debreceni Törvényszék hatályon kívül helyezte az ítéletet, elévülés miatt. Az ügyészség ezért fellebbezett. Várkonyiné Utrata Judit ügyész azt mondta, álláspontjuk szerint „a törvényszék téves döntése folytán jutott arra a megállapításra, hogy elévült a Tóth József elleni büntetőügy.”

A védelem szerint az ügyészség az eljárás során végig politikai elvárásoknak tett eleget. Helmeczy László ügyvéd ennek alátámasztására azt mondta: nem foglalkoztak védence mentelmi jogával, csak akkor vádolták meg, amikor kiderült, hogy baloldali politikusként indul a 2010-es önkormányzati választásokon.

Tóth József az utolsó szó jogán közölte: 11 évvel ezelőtt jószándékkal, jóhiszeműen és tisztességesen járt el, bűncselekményt nem követett el. A politikus szerint ügye valamennyi közszereplő számára tanulságos lehet.

„Az nem jó, hogyha egy demokratikusnak mondott államban, Magyarországon a politikai szereplők, közéleti szereplők megfélemlítésével, kriminalizálásával lehet egy választási eredményt vagy egy politikai célt elérni” – hangoztatta Tóth József.

Az ügyben jövő hét szerdán várható jogerős ítélet.

Íme az új magyar halfaj, amit a debreceni kutató és csapata fedezett fel – videóval

Eddig ismeretlen halfajt azonosítottak a Sebes-Körös vízrendszerében magyar és cseh kutatók. Az apró termetű márnafaj a Barbus biharicus, azaz bihari márna nevet kapta. Az új márnafajt eredményező kutatáshoz helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokra is szükség volt, így végül nyolc magyar és egy cseh szakember érdemi közreműködését igényelte.

A több éven át tartó munka szervezője és az eredményeket publikáló cikk első szerzője Antal László, a Debreceni Egyetem Hidrobiológia Tanszékének adjunktusa, aki egyben a Magyar Haltani Társaság titkára. László Brigitta és Petr Kotlík mellett ő az új halfaj leírója.

Antal László fotója

Antal László fotója

A szakértők korábban is tudták, hogy a horgászhalként kedvelt márna mellett a Körös vízrendszerében is él egy apró termetű másik márnafaj, de bő másfél évszázadon át úgy vélték, hogy az nem más, mint a Petényi Salamon János által felfedezett és Heckel által 1852-ben leírt Petényi-márna (Barbus petenyi).

halfajmarnaEz utóbbival is akadt gondja bőven a szakembereknek, akik előbb egy itáliai, majd egy balkáni fajba sorolták be alfajként, mígnem Petr Kotlík és munkatársai 2002-ben genetikai alapon bebizonyították, hogy mégis önálló faj. Ugyanakkor az is tisztázódott, hogy az elterjedési területe szűkebb, mint korábban gondolták. A Kárpát-medence északi részén ugyanis egy másik faj, a kárpáti márna (Barbus carpathicus) honos, míg a délebbi területeken egy harmadik faj él, a balkáni márna (Barbus balcanicus).

A 2000-es évek elején ugyanakkor egy átfogó kutatás bebizonyította, hogy a Petényi-márna mellett két további márnafaj is létezik: a Kárpát-medence északi részén a kárpáti márna (Barbus carpathicus), míg a délebbi területeken a balkáni márna (Barbus balcanicus) honos.

Ez utóbbi fajok azonosítása után vetődött fel először a Körösben élő kistestű márnák tudományos vizsgálatának szükségessége.

Antal László

Antal László

Ezt követően éveken át tartó kutatómunka kezdődött helyszíni és laboratóriumi vizsgálatok sokaságával. Ennek során az arasznyi méretű hal mintegy két tucat példányát fogták ki a Sebes-Körös romániai és magyar szakaszairól. A magyarországi állományok gondos genetikai vizsgálata pedig igazolta, hogy a tudomány számára eddig ismeretlen, új, őshonos halfajról van szó.

A tudományos szenzációról szóló első híradás a napokban a nagy tekintélyű Molecular Phylogenetics and Evolution folyóiratban látott napvilágot. A cikk szerzője, Antal László a Debrecen Televíziónak elmondta, „ezzel nem csak ismereteink gyarapodtak, hanem faunánk  is egy újabb endemikus, azaz bennszülött fajjal.”

A debreceni kutató azt reméli, hogy a többi kis márnafajhoz hasonlóan a bihari márna is megkapja a fokozottan védett státuszt.

A halról elmondta, hogy külső jegyeknek nagyon hasonló a balkáni márnához és a kárpáti márnához, de rövidebb az orra és az anális úszója, de azt, hogy biztosan új fajról van-e szó, a genetikai vizsgálatokkal igazolták.

Kérdésünkre, hogy a bihari márna mindig is itt volt, vagy az utóbbi évtizedekben, évszázadokban alakulhatott ki, Antal László úgy felelt: „évmilliókkal ezelőtt a Kárpát-medencében ez a három faj egy faj lehetett, de ahogy 23 millió évvel ezelőtt, a miocén korban a Kárpátok és az Erdélyi-szigethegység felgyűrődött, olyan áthatolhatatlan barriert, rétegeket okozott, hogy a vízrendszerek külön ágra helyezkedtek. Az azokban élő kismárnák populációi elszigetelődtek, ami oda vezethetett, hogy az évmilliók alatt új faj keletkezhetett. Azaz ez a faj nagyon régóta itt van, de azt hittük, hogy ez a Petényi-márna.”

Antal László közölte, hogy a ma hatályos jogszabályban nem szerepel a bihari márna önálló fajként. A kutatók felterjesztik a Földművelésügyi Minisztériumnál, hogy a következő jogszabály-változásnál már írják bele a védett halfajokról szóló törvénybe, s állapítsák meg a százezer forintos természetvédelmi értékét.

DehirÚj magyar halfajt azonosítottak a kutatók

Ezekkel a kisfilmekkel csábítják Debrecenbe a befektetőket – videóval

Két kisfilmet készített a közelmúltban az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központnak a Debrecen Televízió, melyek azt szolgálják, hogy minél több befektető érkezzen a városba, és teremtsen itt munkahelyeket.

„Amikor Papp László polgármester úr felkért az Euro-Régió Ház Kft-ből átalakított EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ vezetésére, az egyik fő feladatként a potenciális befektetők professzionális menedzselését határoztuk meg” – meséli Póser Zoltán, az EDC Kft. ügyvezetője. „A Tudáspark pályázat részeként összeállt a város befektetésösztönzési stratégiája, ennek részeként készítettünk egy olyan kiadványt, mely a lehetséges befektetőknek nyújt információkat, emellett a Debrecen Televíziót megbíztuk egy 30 másodperces és egy három perces kisfilm elkészítésével” – tette hozzá az ügyvezető.

A kiadványt hat nyelven, a magyaron kívül francia, angol, orosz, német és spanyol nyelven készítették el nyomtatott és elektronikus formában (ezek itt érhetők el). Novemberben és decemberben sok száz példányt juttattak el belőlük lehetséges partnereknek, testvérvárosoknak, nagykövetségeknek, azok üzleti klubjainak és befektetési ügynökségeknek.

Részlet a kiadványból

Részlet a kiadványból

A későbbiekben konferenciákon és befektetési tárgyalásokon kapnak majd a kiadványokból a potenciális partnerek, s ugyanitt mutatják majd be a kisfilmeket is, melyek szintén több nyelven készültek el (az angol nyelvű hosszabb filmet két nap alatt közel nyolcezren nézték meg a YouTube-on). Cikkünkbe az angol nyelvű filmeket illesztettük be, a magyar nyelvűeket itt érhetik el.

„A befektetőket négy dolog érdekli leginkább” – magyarázza Póser Zsoltán. „Az első és legfontosabb a humán kapacitás, ebben jól állunk, van erős egyetemünk, kiváló középiskoláink, ráadásul az oktatás most beállt a gazdaság mögé, és igyekszik a munkaerőpiaci igényekhez alakítani a képzéseket.”

Ugyancsak fontosak a logisztikai adottságok, melyekben az ügyvezető szerint a versenytársakhoz képest erősebb Debrecen, a reptérrel és a vasúti logisztikai központtal nagyot léptünk előre. Az ipari és beszállítói infrastruktúra is magas szintű Debrecenben, ám ebben tovább kell fejlődni, többek között új ipari parkot kell kialakítani a városban.

„A negyedik nagyon fontos dolog egy potenciális befektetőnek a város élhetősége, az, hogy tudja, jó helyen lesz a cége, jól fogják ott magukat érezni a dolgozói. A gazdasági adatok mellett ezt is meg szerettük volna mutatni egyrészt a kiadványban is, de erre a filmes műfaj még inkább megfelelő” – hallhattuk Póser Zoltánt.

Az ügyvezető azt is elmondta, egy-két hónapon belül elkészülnek Debrecen üzleti, befektetőbarát honlapjával is.