rituper bejegyzései

Elindította fenyőgyűjtő járatát Debrecenben az AKSD – videóval

Az AKSD ma indította el a gyűjtőjáratát, a hónap végéig szállítják el a fenyőket. A lakótelepi övezeteket körzetekre osztva hetente kétszer megy a gyűjtőkocsi, ami kifejezetten csak a fenyőket viszi el, a kertes házas övezetekben pedig a kommunális gyűjtőjáratok szedik össze a kidobott fákat, amiket a kukák mellé kell kirakni.

Talajjavító komposzt lesz a fákból

Talajjavító komposzt lesz a fákból

A cég évente átlagosan 20-22 tonna fenyőt gyűjt össze januárban, a dömping a hónap közepére várható.

– Csak a mai napon 1,7 tonna fenyőfa hulladékot szállítottunk be a depóniára, vélhetően a jövő héten még több fenyőt tesznek ki az emberek, ami azt is jelentheti, hogy egy nap akár 4-5 tonna fenyő is kikerül hozzánk – mondta el Domokos Csilla, az AKSD Kft. szóvivője.

A fenyőket az AKSD hulladékkezelő telepére szállítják, ahol az aprítást követően más zöldhulladékkal összekeverve komposztálják. A több hónapos folyamat után elkészített mesterséges humusz kiválóan alkalmas a talaj minőségének a javítására.

Dehir20 tonna fenyőt gyűjt össze évente az AKSD

Horrort, gengszterfilmet és autós mozit is forgatna Tarantino

A forgatókönyvíró-rendező korábban azt a célt tűzte maga elé, hogy összesen tíz filmet készítsen visszavonulásáig. Ha ehhez tartja magát, Az Aljas nyolcas után még két produkciót forgat, a cinemablend.com beszámolója szerint azonban Tarantinónak a következő tíz évre még három filmterve van.

“Úgy gondolom, talán egy zsáner maradt ki, egy harmincas évekbeli gengszterfilm, olyan John Dillinger-féle dolog. Valami kortárs is érdekelne, amiben a hős egy autóban ül, szól a rádió, így forgathatnék egy menő autózós montázst. És ha korlátlan idő állna még a rendelkezésemre, nagyon szeretnék egy igazán, de igazán ijesztő horrorfilmet készíteni, olyat, mint Az ördögűző” – mesélte a kétszeres Oscar-díjas filmes.

Az Aljas nyolcas, amely már több díjat is elnyert, és amelyet a kritika is jól fogadott Észak-Amerikában, három Golden Globe-ra is esélyes. A film az amerikai polgárháborút követően játszódik a wyomingi kemény télben. A minden hájjal megkent hősök – Samuel L. Jackson, Kurt Russell, Jennifer Jason Leigh, Walton Goggins, Demián Bichir, Tim Roth, Michael Madsen és Bruce Dern – egy fedél alatt kénytelenek kihúzni a vihart. A nagy spagettiwestern-rajongó Tarantino háromórás filmjének zenéjét Ennio Morricone szerezte, aki hosszú ideje nem írt westernhez zenét. A film technikai érdekessége, hogy Tarantino 70 mm-es filmre, speciális szélesvásznú formátumban forgatta a produkciót.

Stallone hetvenen túl visszatérne Rockyként a ringbe

A Creed – Apolló fia több mint 100 millió dolláros bevételt hozott az amerikai jegypénztáraknál. A filmet a New Line-nal együtt finanszírozó MGM vezetője, Gary Barber már be is jelentette: “Kétség sem férhet hozzá, megcsináljuk a Creed 2-t”.

A Creed rendezője, Ryan Coogler ugyanakkor már tárgyal a Marvellel a Black Panther forgatásáról, ezért Stallone szerint vagy megvárják, amíg visszatérhet a folytatáshoz, vagy producerként dolgozik majd a filmen egy másik rendezővel a fedélzeten.

Cooglernek és Stallonénak már vannak ötletei az új Creed sztorijára. Az egyik verzió szerint a film a múltba vezetne, és visszatérhetne Carl Weathers, hogy ismét eljátssza Apollo Creedet, aki az 1985-ös Rocky IV-ben meghalt. “Ryannek van néhány elképzelése a jövőre és a múltra vonatkozóan és ezek egyike szerint Rocky és Apollo megint együtt szerepelne” – mondta el Stallone. A színész megjegyezte, hogy nemrég futott össze Weathersszel, és úgy látta, még mindig jó formában van. “El se hiszem, hogy együtt voltunk a ringben. Még akkor is, ha csak eljátszottuk a küzdelmet” – mesélte.

Coogler az ötlet megszellőztetését így kommentálta: “Jaj, ne. Sly nem tud titkot tartani”. A Creedben Apolló fiát alakító Michael B. Jordan azonban a Variety szerint kételkedik ebben a változatban: “Akkor tehát egy CGI (számítógéppel generált)-verziót kapunk majd Sly-ból?” – csipkelődött, és hozzátette, hogy szeretne benne lenni a folytatásban.

Egy másik változat ugyanis Apollo fiának történetét folytatná. “Új, még kegyetlenebb ellenféllel kellene kiállnia, egy nagy orosszal” – fejtette ki Stallone. Úgy vélte, ebbe a filmbe különböző kultúrák bemutatása is beleférne, illetve meg lehetne mutatni, mi lesz az Amerikába érkező oroszokkal.

Ingyenes műkorcsolya versenyek lesznek a Főnix Csarnokban

Műkorcsolya Advance Novice és Junior Országos Bajnokságot, valamint Szinkronkorcsolya Országos Bajnokságot is rendeznek január 9-én és 10-én a Főnix Csarnokban. Az ingyenesen megtekinthető versenyek a 2016. évi ISU Műkorcsolya Junior Világbajnokság (amit idén szintén Debrecenben rendeznek meg) tesztversenyeként is szolgálnak. A szervezők a két nap során a csarnok belső felépítését, a kiszolgáló helyiségek megfelelő elhelyezését és kialakítását, valamint a Junior VB ideje alatt használandó technikai hátteret is tesztelik. Elkészült a jég, ma kerül helyére a védőszivacs, végül a pálya simára gyalulása zárja az előkészítő munkálatokat.

Készül a jég a Főnix Csarnokban (Fotó: moksz.hu)

Készül a jég a Főnix Csarnokban (Fotó: moksz.hu)

Engi Klára, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazatának igazgatója elmondta „a Főnix Csarnokban tartjuk a junior korú fiúk és lányok, illetve az advance novice lányok hazai bajnokságát, mintegy tesztversenyként a márciusban ugyanitt rendezendő Junior Világbajnokság előtt. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk az idei szezonban, hogy junior sportolóink közül mind a lányoknál, mind a fiúknál 3-3 versenyző szerezte meg a kvalifikációs jogot, és itt veszi kezdetét a többfordulós megmérettetésük a debreceni világeseményen való végső részvételhez. A lányoknál Bátori Júliának, Medgyesi Fruzsinak és Tóth Ivettnek, míg a fiúknál Borovoj Alexandernek, Böröcz Máténak és Maszljankó Alexandernek is szurkolhat a kilátogató, a többi versenyző mellett. Mindenféleképpen komoly küzdelemre számíthatunk. Úgy döntöttünk, hogy egyúttal a szinkronkorcsolyázóink országos bajnokságának is kiváló lesz a nagyszerű helyszín. Ebben a szakágban 10 csapat 7 kategóriában verseng majd. A senior csapatunk, a Team Passion itt mutatja be először versenyen a programjait, és egyúttal itt kezdi meg a versenyszezont, aminek végállomása a szintén hazánkban rendezendő, budapesti Szinkron Világbajnokság lesz, áprilisban.”
“Nagy várakozással tekintünk a hazai műkorcsolya, jégtánc és szinkronkorcsolya soron következő, kiemelkedő eseménye elé. A több korosztályban, Debrecenben megrendezendő országos bajnokság rangja vitathatatlan, de nekünk, mint a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Junior Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokság szervezésében együttműködő partnerének, a Debreceni Sportcentrumnak, ez a rangos verseny kitűnő alkalmat biztosít arra is, hogy megbizonyosodhassunk róla: jó úton járunk a vb előkészületeiben” – hangsúlyozta Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója.

A helyi és a MOKSZ által megbízott szakemberek, az előre egyeztetett menetrend szerint készítették elő az arénát és kezdték el hűteni a multifunkcionális létesítményt.

Az előkészületi munkálatok (jégalap elkészítése, jéggát elhelyezése, festés két rétegben) befejezését követően, szilveszter előtt egy nappal már a jég hízlalása is megkezdődhetett annak érdekében, hogy a lehető legjobb minőségű pálya fogadja az országos bajnokságra érkezőket a Főnix Csarnokban.

Az előzetes időrend:  január 9 (szombat)  január10 (vasárnap)

Szabó Magda Az ajtóját viszi színre a Csokonai Színház

Szabó Magda egyik legnagyobb hatású, legismertebb regénye, Az ajtó színpadi adaptációjának premierje január 15-én lesz. Emerenc szerepében Kubik Annát, az írónőében Varga Klárit láthatja a közönség.

Varga Klári és Kubik Anna a próbán

Varga Klári és Kubik Anna a próbán

Míg a Régimódi történet központjában a debreceni szerző édesanyjának családja állt, addig Az ajtó különös házvezetőnője, Emerenc alakja révén ezúttal egy fogadott anya történetét ismerjük meg. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, de számtalan dolgot elzár és eltakar: zajt, hangot, tárgyakat, titkot, fájdalmat. A darabot Naszlady Éva rendezi.

„Emerenc és az írónő úgy egészítik ki egymást, mint két félgömb. Ahol véget ér az egyik személyisége, ott kezdődik a másiké. Amit az egyik megvalósított az életében, a másik épp azt nyomta el magában. Erős véleménnyel vannak a másik olyan tulajdonságairól, amelyekkel maguk nem rendelkeznek, mégis irigyen vágynak birtokolni azokat. Két nagy formátumú nő. Mindketten a saját világuk királynői. Mindkettő csúcsteljesítményt nyújt, a környezete tiszteli, elismeri. Trónok harca. És mindemellett egymás tükörképei is. Találkozásuk alkalmat ad arra, hogy mindegyikük elgondolkozzon a maga határain, elakadásain, hibáin, korlátain. Kettejük harca és „barátsága” persze nekünk is alkalmat és gondolkodni valót ad magunkkal kapcsolatban. Nem szándékom leszűkíteni a történetet a hatvanas évek szenvedéseire. A szenvedés az szenvedés. Sosem kellemes és nem jön jókor. Ugyanakkor mégsem véletlenül éri az embert. Ott kap jelzést, hogy miben rugalmatlan, miben feszül ellene a folyamatos áramlásnak. Ahol ragaszkodásba, merev elképzelésekbe ütközik az élet árama bennünk, ott szenvedést érzékelünk. A szenvedés nagy tanítómester. Ahogy Emerenc mondja: megokosít, aztán a végén az ember annyira okos lesz, hogy azt kívánja, bárcsak buta lehetne megint” – mondja Naszlady Éva.

Kubik Anna a Régimódi történet Rickl Máriája után most újabb karakteres Szabó Magda-hős, Emerenc szerepében mutatkozik be a közönség előtt.

„Csoda és titok Emerenc. Ismerek ilyen embert, aki csupa tüske kívül, és közben a világ legszerethetőbb lénye. Emerenc is cipeli a páncélját, és abban találja meg élete értelmét, hogy másokat kiszolgál. Mindezt furcsa pokróc modorral teszi, mert védi magát és az érzelmeit. Azt vallja, hogy addig kell élni, amíg az embernek érdemes célja, feladata van. Egy bíborfolyó az élete és ezt a sok, csordogáló szenvedést próbálja valahogy mederben tartani. Aztán nagyon nehezen, évtizedek multával mégis a bizalmába fogad valakit, az írónőt, akiről úgy gondolja, hogy talán örököse lehet az életének, gondolatainak, történeteinek, hisz elmesél neki mindent, amit másoknak nem, és újra csalódnia kell. Ezt nem lehet túlélni. Van köztünk rokonság. Nekem is sok történetem van, és ha nem is vettem magamra ilyen hatalmas páncélt, azért néha én is úgy érzem, hogy elfogytak a könnyek belőlem. Van mögöttem egy olyan élet, ami ugyan tele volt hatalmas amplitúdójú érzelmekkel, elképesztő dolgok történtek velem, akár a szakmai életemet nézem, akár a magánéletemet, de tudom, hogy milyen az, amikor valaki mást mutat már, mint ami benne van. Ilyen módon én is viselem ezt a páncélt” – magyarázza Kubik Anna.

Szereposztás

Színpadra alkalmazta
Adorján Beáta

Szabados Magda
Varga Klári

Tibor
Vranyecz Artúr

Emerenc
Kubik Anna Kossuth-díjas, Érdemes Művész

Polett
Kacsur Andrea m.v.

Alezredes
Bicskei István m.v.

Brodarics úr
Miske László Jászai-díjas

Orvos
Jámbor József/Bakota Árpád

Sutu
Edelényi Vivien

Józsi/Fertőtlenítő
Szécsi Bence

Sofőr/Ápoló/Fertőtlenítő
Tar Dániel

Díszlet- és jelmeztervező
Berzsenyi Krisztina m.v.

Ügyelő
Karl József

Súgó
Menich Éva

Rendezőasszisztens
Sóvágó Csaba

Dramaturg
Adorján Beáta

Rendező
Naszlady Éva m.v.