rituper bejegyzései

Sajtóhírek: Balogh Norbert és Zsidai László is eligazolhat a Lokitól

A téli felkészülési időszakban játékosmozgás várható a DVSC-TEVA együttesénél – közölte a klub a hivatalos honlapján. Mint írják, lesznek labdarúgók, akik kölcsönbe és lesznek, akik végleg távoznak, illetve a klub igazol játékosokat a következő hetekben. Részleteket egyelőre nem közöltek. Azt írják, amint konkrétumokról tudnak beszámolni, a honlapon tájékoztatják a szurkolókat.

Balogh Norbert

Balogh Norbert

A szerdai napon két jelenlegi Loki-játékos, Zsidai László és Balogh Norbert esetleges eligazolásáról is jelentek meg hírek. A Csakfoci.hu úgy tudja, Zsidai Lászlót a Puskás Akadémia csábítja, Balogh Norbertre pedig az olasz Palermo együttese vetett szemet, legalábbis a gianlucadimarzio.com cikke szerint.

Jóval a várt szint alatt lesz a tavalyi államháztartási hiány

Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós átutalásoknál jelentős elmaradása van Brüsszelnek, mintegy 600 milliárd forintnyi uniós forrás még nem érkezett meg.

2 százalék - fotó: kormany.hu

2 százalék – fotó: kormany.hu

Hangsúlyozta, hogy az államháztartás helyzete a várakozásoknál is kedvezőbben alakult, a magasabb gazdasági növekedés magasabb adóbevételeket eredményezett. Az adóbevételek várhatóan 550 milliárd forinttal alakulnak magasabban a tervezettnél – mondta. A bruttó bér-és keresettömeg 6,7 százalékkal bővült, nőttek a fogyasztási kiadások is tavaly – számolt be Varga Mihály.

A gazdaság tavaly 2,8-2,9 százalék körül bővült, az infláció pedig 0 százalék körül alakult – ismertette a miniszter.

Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy az 1218 millárd forintos – elsőre nagynak tűnő – hiány oka, hogy számos uniós támogatás nem érkezett meg az Európai Bizottsággal meglévő viták miatt. Ezekkel korrigálva a központi alrendszer hiánya mintegy 400 milliárd forint, a tervezett fele.

 

Százezreket vittek el idős debreceniektől

A vádlottak módszere az volt, hogy az idős embereknek azt mondták: tűzifát és készpénzt hoztak nekik az önkormányzattól, illetve a szeretetszolgálattól. A gyanútlan öregek figyelmét elterelték és kifosztották őket.

A vádirat szerint egy másik esetben az áramszolgáltató embereinek adták ki magukat, így akartak pénzt váltatni az idősekkel. Volt, akitől ezzel a módszerrel 512 ezer forintot, mástól pedig 420 ezret zsákmányoltak. Ma tanúkat hallgatott ki a bíróság. Az elsőfokú eljárás február másodikán folytatódik a Debreceni Járásbíróságon.

Bántalmazta az ápolónőt egy fiú az újfalui kórházban

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást B. Péter körösszakáli lakos ellen.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint január 1-jén hajnali negyed négykor a berettyóújfalui kórházba a mentők bevittek egy fiatalembert, aki nem hagyta, hogy megvizsgálják, fenyegetőzött és agresszívan viselkedett. A vizsgálat közben a fiú kétszer is földre lökte az őt ellátó ápolónőt, majd rátérdelt a földön fekvő nőre, akit ökölbe szorított kézzel meg is akart ütni.

A bántalmazást a vizsgálatnál jelen lévő másik ápoló akadályozta meg és értesítette az esetről a rendőrség ügyeletét. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 éves B. Pétert, akit a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a fiatalembert gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekező gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Büntető törvénykönyv szerint a fiú akár börtönt is kaphat. Információink szerint a fiatalember fogyasztott alkoholt.

Akkkora szobrot emeltek Mao Ce-tungnak, mint amekkora a Csonkatemplom

A néhai kommunista vezetőt ülő helyzetben ábrázoló gigantikus emlékmű létrehozását lényegében egy helyi üzletember finanszírozta, de más helybeliek is kinyitották a pénztárcájukat. Médiajelentések szerint hárommillió jüanba (135 millió forintot) került a szobor.

Nem spóroltak az anyaggal

Nem spóroltak az anyaggal

Henan tartományban is hatalmas éhínség pusztított az ötvenes években Mao politikájának következtében, amely milliók halálát okozta.

A szobor felállítása miatt az interneten kritikák is megjelentek, de sokan védelmükbe vették az emlékművet. Annak ellenére, hogy annyi ember haláláért volt felelős, Maót sokan tisztelik Kínában. Hszi Csin-ping államfő a történelem “nagy alakjaként” méltatta, bár elismerte, hogy követett el “hibákat”.