rituper bejegyzései

Ilyen buszokkal is találkozhatnak a debreceni utazók

December végén és január első hetében 20 db használt autóbusz beszerzésével, továbbá 9 db – korábban bérbe adott – autóbusz menetrend szerinti közlekedésbe történő visszaállításával növeli az utas-kiszolgálás színvonalát a régióban az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.

Húsz ilyen buszt vettek

Húsz ilyen buszt vettek

A húsz Irisbus Crossway típusú jármű elsősorban távolsági autóbuszvonalakon áll az utazóközönség szolgálatába január első napjaitól. Az előzőekben jelzett pozitív hatások érdekében az autóbuszok nagyobb befogadóképessége (54 ülő és 23 álló utas) révén a jövőben ezeken a járműveken álló utasok utazása is biztosított. A 12 méteres, teljesen megegyező kivitelű, 243 kW-os EURO V motorral felszerelt és teljes körűen klimatizált távolsági autóbuszokat közbeszerzés útján szerezte be az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.

irisbusz2

Az alábbi viszonylatokon találkozhatnak velük az utasok: Berettyóújfalu-Ózd, Debrecen-Miskolc-Békéscsaba, Debrecen-Sátoraljaújhely, Debrecen-Nyíregyháza, Hajdúszoboszló-Miskolc, Miskolc-Eger-Debrecen, Miskolc-Eger, Emőd-Miskolc-Eger, Miskolc-Salgótarján, Tiszaújváros-Eger-Nyíregyháza, Miskolc-Szeged, Miskolc-Debrecen, Nyíregyháza-Eger, Ózd-Eger-Mezőkövesd, Ózd-Budapest, Ózd-Miskolc, Sátoraljaújhely-Debrecen, Kazincbarcika-Miskolc.

Idős debreceni házaspár tévedt el a Bükkben, rendőrök mentették meg őket

A történet  december 27-én kezdődött, amikor egy idős debreceni házaspár megszállt egy bánkúti panzióban. A 78 éves nő és 83 éves férje szálláshelyükről 15 óra magasságában elindultak a Petőfi kilátóhoz. A visszafelé úton azonban hamar besötétedett, így a házaspár eltévedt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysághoz 21 órakor érkezett bejelentés alapján az ügyeletes értesítette a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrs munkatársait. A járőrök haladéktalanul megkezdték az eltűntek felkutatását. A keresés 23 óra 15 perckor vezetett eredményre, ekkor a rendőrök megtalálták az átfázott és könnyebben megsérült idős embereket . A nyugdíjasokat szálláshelyükre vitték az egyenruhások, majd a mentőszolgálat munkatársai ellátták őket.

A 78 éves asszony köszönőlevelében a rendőrkapitánynak többek között megfogalmazta:

„…- Százszor elesve, segítségért kiabálva az iszonyatos sötétségben és hidegben, egyszer csak megcsörrent a mobilom, és valóban a Miskolci Rendőrkapitányság szolgálatában álló ügyeletes tisztje jelentkezett, hogy elindult egy járőr a felkutatásunkra. Mirelitté fagytunk, amikor meghallottuk a rendőrautó szirénáját, ekkor már zokogtam és reszkettem. Ránk találtak! Az egyik fiatalember levette a dzsekijét és rám adta. Boldog újévet kívánunk minden hős rendőrnek és Önnek is.”

Zebrán, tilosban áthaladó nőt gázolt el Debrecenben a villamos

Elgázolt egy nőt a Bethlen utcán a villamos. Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság  tájékoztatása szerint a nő tilosban haladt át a zebrán a Hunyadi utca irányába. A nő fülében fülhallgató volt, zenét hallgathatott, s elképzelhető, hogy ezért nem vette észre a közeledő CAF-villamost, mely elgázolta őt.

A 26 éves nőt kórházba szállították, állapotáról egyelőre nem tudni részleteket, várjuk a Kenézy Kórház szóvivőjének visszahívását. Az új debreceni villamosokon egyébként van egy úgynevezett életmentő keret, mely megakadályozza, hogy az elgázolt gyalogosok és kerékpárosok a villamos alá kerüljenek.

A helyszínelés miatt torlódásra kell számítani a környéken, a 2-es villamosok pedig három vonalszakaszon közlekednek.

A  Nagyállomás – Kálvin tér – Nagyállomás között, valamint a  Hunyadi János utca – Dienes László Gimnázium – Hunyadi János utca, Dienes László Gimnázium – Doberdó utca – Dienes László Gimnázium között közlekednek a járművek.  A Kálvin tér és a Hunyadi János utca megállóhelyek között a helyszínelés ideje alatt nem jár a 2-es villamos. Átszállási lehetőség a Dienes László Gimnázium megállóhelyen van.

Tegnap hasonló baleset történt a Bem téren is, ott egy nő a kislányával ment át a zebrán szintén tilosban, amikor elütötte őket egy autós. A nő nem sérült meg, szerencsére a négyéves kislány is csak könnyebben.

 

 

A hóval együtt tiszta levegő is érkezett Debrecenbe

Füstölnek ugyan a kémények, és a kipufogógáz sem kevesebb, mint az elmúlt napokban, de a frissen hullott hónak és a szélnek köszönhetően ma reggel már alacsonyabb szállópor-koncentrációt mértek a kormányhivatal mérőállomásai. Január elsején és másodikán volt a legnagyobb a szmog a városban. Akkor a szállópor koncentrációja meghaladta a küszöbértéket. Az előrejelzések szerint a hét hátralévő részében is marad a hideg, havas idő, ami tovább javíthatja a levegő minőségét. A szakértők szerint az sem okozhat gondot, hogy most intenzívebben fűtenek az emberek.

–    A csapadékhullással a szennyező anyagok kiülepednek, kimosódnak, a széllel pedig keverednek és elszállítódnak, tehát az a koncentráció, amely esetleg káros mértékű, az nem vagy nehezebben tud kialakulni – mondta el Kórós Csaba környezetvédelmi és természetvédelmi főosztályvezető.