szenasimiklos bejegyzései

Rejtelmes képek, hullámzó sorok és Bibinke egységben

Mit vár a versektől az olvasó manapság? Érzékeny és érzelmes sorokat? Ritmust, zenét, dallamot, melyek a szavakból, mondatokból állnak össze? Kalandot? Játékot? Iróniát? Modern hangulatokat? Vagy azt, amit mondjuk Csokonai, Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Kosztolányi, Pilinszky sorait olvasva kaphatunk? Közéletet? Kultúrát? Életet és halált? S ha már versek és olvasó: hányféle vers és hányféle olvasó van? Átlagos vers nincsen (még ha van is képünk arról, mi a vers), és átlagos olvasó sem igen. De vannak versek, és vannak olvasók is. Vass Tibor viszonylag sűrűn jelentkezik verseivel, s nyújtja át azokat olvasóinak.

vass2A kétlaki – Miskolcon és Hernádkakon élő – lírikus, aki irodalomszervező tevékenysége, és internetes folyóirata, a Spanyolnátha és annak szerzői kapcsán a cívisvároshoz is kötődik, a megszokott sort folytatta A Nagy Bibin című kötettel. Forma, tartalom nála mindig kézen fogva jár, ami persze nem csoda, hiszen a vizuális művészetek iránt is rég elkötelezte magát. A Nagy Bibinben is ott vannak vegyes technikával készített, színes, rejtelmes képei, és ott a játék: szerepjáték, versjáték. Levelek, más bőrébe bújva, más korokból más korokban élőknek. Feltűnnek valóságos szereplők, és a Vass magánmitológia alakjai-elemei is (Hernádkak – Őrnádkő, Kun Marcella, Csokonay). Megtaláljuk az örök játékos kedvű költő sorait: Halraddal fog halat barátom. Nem ismerem / a halradar szót, meg ahogy jelez, / hoz nekem jósokat a halból, elmagyarázza a szonárt is, / szóval kapok jószóból bőven, értek jól belőle… (Bibike és a halradar), vagy: Igeidőnek jó pl. a rovott múltam. / Vagy egy ápoleltakar-Színvás, kispatakis, folyamatos eljövő. / Az áteresztő, a szüntelen jelen, a közel sem régmúlt, a múlti- /kulturális versköszpont. Köszönöm, vers. (Bibinke és a naphal), avagy: Eldöntendő, hogy az ívás életlehetőség / vagy a lehetőség az ívás élete. Élet-e a lehetőség ívása? (Bibinke és a két halsoros kép), aki viccet csinál önmagából is: Most felkérjem Vass Tibor díszkidobó, emlékműavató, otromboló, / Talmi- és HatalmiÁrus Lebuktató DíszTisztPintyPajtást, / hogy otrombolja el ünnepi beszédét. (Bibinke és az avatórombolás).

De felfedezhetjük a játékos, szófacsaró, mondattekerő, áttétekre, nyelvi csűrcsavarokra építkező sorok mögött szinte rejtőzködő, már-már szemérmes lírikust is, akit az emlékezés szinte magával sodor: Lila női biciklit vesz apám Hernádkakra, / hogy azzal mindegyikünk el tudjon menni a boltba, / senki nehezére ne essen a le- és felszállás… // Az ülése alatt hintázó szerszámos táskáz nekem adja, / fényesre lakkozott sötétbarna műbőr, egy kis lila festékkel a hátoldalán, / jól zárható, tudja, hogy jó lesz a kincseimnek, a kincsem most a pénz, / a locsoló, amit egy nap alatt gyűjtök közeli lányismerősök anyukáitól. (Bibinke és a húsvét keddje), vagy: A költészet nem gyerekjáték, ezek lehetnek anyám utolsó szavai / falakból szerzem neszüket, apáméit is… (Bibinke és a tizenegy halak), és: Az általánosban, feltehetően a főbejárathoz közeli / emléktáblának köszönhetően, ki nem állhattam az Adyt, / később az is másként alakult, persze, / olyasféle volt kőbe vésve, hogy ha élet zengi be az iskolát, / az élet is derűs iskola lesz, / olyasféle kőbe volt vésve, ami temetőkben leledz… (Bibinke és a jelentős atléta-írás).

Melyik az igazi Vass Tibor? Mindig együtt fognak haladni, a kísérletező kedvű avantgarde-szerző és a sokszor már-már komor tónusokat felmutató költő? Vagy lesz egy választóvonal, mikor a játék és játékosság eltűnik, és a versfolyamok helyét egy vékony, de következetesen (és persze, másképpen) kanyargó ér veszi át? Ezek a kérdések is átfutnak az olvasón, aki úgy érzi, sok-sok Vass–vers után, hogy e líra segítségével bepillantást nyer egy világba, mely összetett és bonyolult, mint egy labirintus, amibe beleférnek az évszakok, az utazások, az éjszakák és nappalok, az élet és halál, a barátság, a könyvek, az élmények, a szellemi kihívások – de éppen ezért nem is nehéz utat véteni benne.

Figyelmezteti a rendőrség a gépjárművezetőket

A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést – hívta fel a figyelmet szombaton a honlapján közzétett közleményében a rendőrség, kiemelve: a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek.

Jobb lenne megelőzni a baleseteket (illusztráció)

Jobb lenne megelőzni a baleseteket (illusztráció)

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata azt írta: a köd, a szitáló eső, a nedves, csúszós utak az év utolsó és első hónapjaiban mindennapossá válnak. Főleg éjszaka, de nagyon gyakran a nappali órákban is jellemző lesz a fagypont körüli hőmérséklet. A száraz és nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást, ami fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a sofőröktől. Nagyobb követési távolságot kell tartani, figyelemmel kell lenni a megnőtt fékútra, a megváltozott manőverezési képességre, a gumiabroncsok csökkent tapadására – sorolta a rendőrség.

Kitértek arra is, hogy esős, latyakos időben, amikor a járda mellett áll vagy folyik a víz, nehéz az úttesten átkelni. Ezért – mint kiemelték – ilyenkor előfordulhat, hogy a gyalogosok kellő körültekintés nélkül lépnek az úttestre.

“A rendőrség kéri az úton lévőket, hogy a megváltozott időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek, különösen figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra” – olvasható az ORFK közleményében.

Melyik legyen az év debreceni művészeti csoportja 2015-ben? Szavazzon!

Figyelem: ebben a bejegyzésben szavazás szerepel, látogasd meg az oldalt, ha részt akarsz venni a szavazásban.

Az év meghatározó debreceni személyiségeit keresi a Dehir.hu idei választásán. A közélet, a sport, a kultúra és a civil szféra világából kértünk fel tizenegy ismert embert a zsűribe, segítsenek döntésre jutni. Ők hat kategóriában állítanak jelölteket, közülük a Dehir olvasói választhatják ki a győztest. Ezúttal az év művészeti csoportja kategória jelöltjeit mutatjuk be.

A mostani szavazás során az előző évekhez képest jelentős változás, hogy nincs külön zenész, művész, vagy éppen színész kategória. Mindenki, aki a kultúra és művészet terén emlékezetes teljesítményt nyújtott, egyszerre versenyezhet egymással. Külön lehet azonban a művészekre és a művészeti csoportokra szavazni.

A művészeti csoportok kategória jelöltjei között van katona- és rockzenekar, civil egyesület, komolyzenei és népművészettel, hagyományőrzéssel foglalkozó együttes. A döntés az önök kezében van.

A voksokat január 11-én déli 12 óráig várjuk, egy gépről 24 órán belül csak egy szavazatot lehet leadni. Az év gazdasági szereplőjére itt, az év művészére itt, az év rendezvényére itt lehet szavazni, az év sportolójára egyéni teljesítménye alapján itt, csapatban nyújtott teljesítménye alapján pedig itt voksolhatnak.

Debrecen Helyőrségi Zenekar
Több mint hat évtizede ápolja a haladó magyar katonazenekari hagyományokra alapozva a magyar katonazenét és vált elismertté a hazai fúvószenei életben a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekar. Számos olyan nagysikerű, teltházas hangversenyt adtak, amelyek elnyerték a közönség és a szakma elismerését is. Repertoárjukon katonaindulók, komoly- és könnyűzenei művek egyaránt szerepelnek. Immár hagyomány, hogy az év végén a cívisváros közönségének adventi hangversennyel kedveskednek, amely idén is hatalmas sikert aratott.

helyorsegi zenekarA zenészek magas szintű zenei munkásságát jelzi, hogy több évtizede házigazdái a Debreceni Nemzetközi Katonazenekari Fesztiválnak, emellett állandó szereplői a Debreceni Virágkarneválnak, ahol a „Szent Koronát” ábrázoló virágkocsit kísérik immár több éve. A zenekar 2000-ben Csokonai-díjat kapott, 2001-ben a Pro Pátria Alapítvány Nívó-díját és alegységzászlót vehetett át. Európa szinte minden országában felléptek már. Legutóbb Franciaországban jártak a katonazenészek a Lourdes-i zarándoklaton.

A katonazenészek a hont nem csak muzsikával, hanem úgy is szolgálták, hogy részt vettek a határzár építésében.

Debreceni Népi Együttes
1950 tavaszán alakult az együttes azzal a céllal, hogy összegyűjtse és műsorában feldolgozza az alföldi magyar néphagyományokat, dalokat, táncokat. Ma már hazánk minden tánctípusa és dialektusa szerepel műsorukban. Nem lenne egyszerű összeszámolni, az elmúlt 65 év során hányan megfordultak az együttesben, melynek alapítója és vezetője 1993-ig Béres András néprajzkutató, koreográfus volt. A jelenlegi művészeti vezetők Hercz Beáta és Hercz Vilmos (a Népművészet Ifjú Mesterei) célja, hogy az együttesben folyó munka méltó legyen az alapító nevéhez, és a következő generáció is megismerje és tovább örökítse azt. A népi együttes kísérő zenekara a Bürkös.

nepiegyuttesnagyA Debreceni Népi Együttes eredményeinek listáján szakmai elismerések, fesztiváldíjak, miniszteri kitüntetések egyaránt nagy számban sorakoznak. Többek között az Örökös Kiváló Együttes címmel, Kölcsey- és Pro Urbe díjjal, Megyei Príma Díjjal ismerték el munkájukat. 2015-ben Debrecenben és szerte az országban, de többek között Kárpátalján is felléptek. Szeptemberben nagy sikerrel mutatták be Tizenhárom almafa című előadásukat, melyet Wass Albert regénye alapján állítottak táncszínpadra. Október végén pedig a megalakulás 65. évfordulóját többrészes gálaműsorral tették emlékezetessé a Debreceni Népi Együttes jelenlegi és korábbi táncosai.

Kodály Filharmónia Debrecen
A mai, modern világban is van helye, létjogosultsága a komolyzenének. Debrecenben nem is akármilyen színvonalon élvezheti a közönség ezt a fajta muzsikát. Teltházas koncertek, neves vendégelőadók, különleges zeneművek jellemezték az idei évadot is.

kodalyAz alapot mindehhez a cívisváros két nagy múltú zenei együttese, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus jelenti, melyek 2011-től Somogyi-Tóth Dániel igazgatása alatt Kodály Filharmónia Debrecen néven működnek, s melyeknek hangversenyei élményszámba mennek. Olyan műsorpolitikát folytatnak ugyanis, amely egyszerre nyit a közönség szélesebb rétegei felé, és egyszerre közvetít számukra olyan értékeket, amelyek nagyon ritkán, vagy éppen először hallhatóak. Kodály nevét viselve kiemelkedő jelentőségű a nagy zeneszerző műveinek állandó műsoron tartása, és a magyar illetve kortárs szerzők műveinek megszólaltatása. Egy sűrű koncertprogrammal teli évből nem könnyű csak néhány eseményt kiválasztani: ám a világhírű zeneszerző, Ennio Morricone európai turnéjára, a május végi operagálára, a Muzsikás együttessel vagy éppen a tehetségkutatón feltűnt ifjú zongoristával, Boros Misivel közös koncertre jó szívvel emlékezhet a szakma és a közönség.

Motolla Egyesület
Hagyományőrzés, közösség, család, programok: ez hajtja előre a Motollát, mely 1999 óta működik, mint civil szervezet, előzményei azonban a 70-es évekre nyúlnak vissza, a Pap Gábor művészettörténész nevéhez fűződő szabadegyetem, a szerves műveltség világához. A „motollások” azt vallják, hogy a hagyományőrzés nem egy holt dolog, nem egyszerűen őrizni kell a hagyományt, hanem mai módon, a jelenben éltetni.

motolla3Tíz éve a Homokkerti Közösségi Házban találtak otthonra. Nagyon sok rendezvényt szerveznek, programjaik az évkör változásaihoz, a jeles napokhoz kapcsolódnak. Kézművességgel, játszóházzal, táncházzal, zenével, szólítanak meg több generációt (nagyszülőket, szülőket, gyerekeket). Sokszor a szülőket tanítják arra vissza, amit ők régen elfelejtettek, pedig a nagyszüleik még tudták, legyen szó akár kézművességről, játékról, dalról. A Motolla ereje a hagyomány mellett a közösségben rejlik: az egyesülethez olyan alkotók (festők, fényképészek, kézművesek, zenészek, táncosok és egyéb művészek) csatlakoztak, akik számára szintén kiemelkedően fontos a tradíció megőrzése és továbbörökítése.

P. Box
A Pandora’s Box első változata eredetileg még 1980-ban alakult, sokat próbált, ismert hazai zenészekből. Sokan megfordultak ebben az igényes rockzenét játszó csapatban, melyet több átalakulást, leállást követően az időközben a cívisvárosban letelepedett orgonista, Cserháti István 2001-ben hívott újra életre. Olyan tehetséges fiatal debreceni muzsikusok szálltak be a bandába, mint Koroknai Árpád énekes és Sándor József gitáros.

pbox1A zenekar nagyon sikeres időszaka volt ez lemezekkel és turnékkal: még a legendás példakép, a Deep Purple előtt is felléphettek a Főnix Csarnokban. Nagyon nagy törést jelentett Cserháti István 2005-ös halála, ám a zenekar folytatta tovább a megkezdett utat. Bár voltak akadályok (viták és pereskedés a névhasználat miatt), a P. Box nem tétlenkedett. Az új albumra azonban tíz évet kellett várni,: ez csak most, 2015-ben jelent meg Mindenekfelett! címmel. Új klipek, koncertek jellemzik ezt az időszakot, ám a törekvés változatlan: ez az igényes, ismert debreceni rockzenekar változatlanul színvonalas rockzenével lép a közönség elé. A P. Box tagjai ma: Koroknai Árpás (ének), Sándor József (gitár), Ferenczi Tibor (basszus), Szabó Krisztián (billentyűsök), Kiss Konrád (dob).

A magyar fiatalok egyre gyakrabban vásárolnak az interneten

A magyar fiatalok gyorsan reagálnak az új trendekre, az online vásárlás térhódítására, s egyre fiatalabb korban kezdenek el az interneten vásárolni.

Illusztráció

Illusztráció

A  K&H elemzéséből kiderül az is, hogy az e-kereskedelemben már egyre több napi fogyasztási cikket is vesznek, és a felnőttek mellett fokozatosan megjelenik a fiatalabb generáció: a 15-29 év közöttiek fele tájékozódik az interneten élelmiszer, vegyi áru és kozmetikai termékekről. A tájékozódás fázisától pedig nagyon sokan eljutnak a vásárlásig, amit mutat az is, hogy a magyar fiatalok 87 százaléka már vásárolt a weben, 54 százaléka pedig rendszeresen bankol interneten.

Az adatok szerint 2014-ben volt tapasztalható először ugrásszerű növekedés az interneten keresztül intézett tranzakciók arányában, és az idén is folyamatosan emelkedik az ilyen ügyletek száma: a statisztikák szerint tavaly az online vásárlók száma elérte a 3,4 milliót Magyarországon, ami a rendszeresen internetezők 72 százaléka.

A téli szünetben még több cukiság ömlik a nézőkre a moziban

Egy Pixar-rajzfilm esetében mindig az az elsődleges és legfontosabb kérdés, hogy a mozi mennyire képes megragadni a felnőttek képzeletét. A stúdió mindig is kiemelkedett munkáival a nagy többségből, számtalanszor térdre kényszerítve riválisait. Olyasfajta értéket képviselnek, amely manapság már csak nagyon kevés rajzfilmben található meg. S bár a közelmúltban korábbi fényük megkopni látszott, idén nyáron egy újabb klasszikussal, az Agymanókkal tértek vissza trónjukra. A Dínó tesóval szemben tehát óriásiak voltak az elvárások, melyeknek többé-kevésbé meg is felelt ez a film. Nem, a Dínó nem állhat be a stúdió legjobbjai közé, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne kiváló időtöltés.

Dínó tesó

Dínó tesó

A rajzfilm egy érdekes feltevéssel indít: mi lenne, ha a dinoszauruszokat kipusztító meteor soha nem csapódott volna be a Földbe, és az őshüllők lehetőséget kaptak volna arra, hogy továbbhaladjanak a fejlődésben. A rövid bevezető után megismerkedünk egy földművelő dínó-családdal. A legkisebb gyerek, Arlo beilleszkedési problémákkal küszködik: nem olyan bátor és erős, mint testvérei, ezért folyamatosan kívülállónak érzi magát a családban. Ráadásul egy baleset következtében elkeveredik az otthonától, és a hazajutás rémisztő problémájával találja szemben magát. Az idegen és veszélyes úton azonban társául szegődik egy beszélni nem képes embergyerek, Pötty, aki szintén elveszítette családját. Közös erővel belevágnak a nagy kalandba, mely során számtalan veszéllyel találkoznak, és az út végén talán Arlo is megleli bátorságát.

dino4A Pixar most először készített olyan filmet, amely színtisztán gyermekeknek szól. Ez sokaknak rémisztő lehet, azonban a mozi egyáltalán nem jelent olyan veszélyt a felnőttekre, mint például a júniusban bemutatott Minyonok. A film felvállaltan a legkisebb korosztálynak szól, de az említett mesével szemben nem az a célja, hogy hiperaktív, értelmetlen karakterekkel dúsított vicchalmazt zúdítson a nézőre. Ennél a stúdiónál felelősségteljes és megfontolt művészek dolgoznak, akik egy percre sem felejtik el, hogy munkájukkal mit adnak át a legkisebbeknek. A Dínó ugyanazzal az értékrenddel van felvértezve, mint az elődei: igyekszik bátorságról, megbocsájtásról, családról, valamint a világ veszélyeiről tanítani a gyermekeket. Mindezt egy kedves, finom és nem utolsósorban szórakoztató köntösben tálalva. A Dínó az a mozi, amelyre bátran elvihetjük gyermekünket, és nyugodtak lehetünk, hogy a moziban töltött másfél óra tartalmasan fog eltelni.

dino2Azonban ez nem jelenti azt, hogy a felnőttek is hasonlóképpen fognak szórakozni. Míg a Pixar filmjeinek számottevő része a szülők számára is minőségi kikapcsolódást nyújt, addig a Dínó meglehetősen kevésnek érződhet. A környezet gyönyörűen van modellezve, a látvány lélegzetelállító. Ennél realisztikusabb megvalósítást rajzfilmben még soha nem láthattunk. Ebben a környezetben érdekesen helyezkednek el a szándékosan elnagyolt főszereplők, akiket nyilvánvalóan a célközönség miatt lettek „cukibbak”. De ezzel nincs olyan nagy baj, a film tökéletesen működik így is. Néhány poén kifejezetten betalál, különösen a három T-Rex-szel való találkozás során. Ez a fájdalmasan rövid, régi korok westernjeit megidéző jelenetsor adja a film legjobb pillanatait, s itt található a film talán legszebb, legösszetettebb tanítása is. A sokat tapasztalt T-Rex falkavezér, Butch, egy szomorú visszaemlékezés során azt tanítja Arlónak és saját gyermekeinek a bátorságról, hogy „ha nem félsz, akkor nem is élsz”. Ezek a szavak egy rémisztő őshüllő szájából különösen hitelesnek hangzanak. A tanítás új erőt ad Arlónak, hogy folytassa veszélyes kalandját, de egyúttal pár mondatban megfesti előttünk Butch eddigi életútját is. Itt újra megcsillan a stúdió zsenialitása, még ha csak rövid időre is.

 

Ezek az apró gyöngyszemek azonban soha nem állnak össze kerek egésszé, és a viszony közöttük korántsem mondható harmonikusnak. Ennek az is lehet az oka, hogy a film rengeteg nehézségen ment keresztül a készítése során, sokáig úgy tűnt, hogy talán el sem készül. De úgy gondolom, hogy ebbe nem érdemes belemenni, ugyanis a film működik azon a szinten, amelyen elsősorban működnie kell. Lehet, hogy a szülők ezúttal nem fognak elveszni a vásznon látottakban, és nem született újabb mestermű. A varázslat azonban működik, és a gyerekek ezúttal is egy régimódi, tartalmas és átgondolt mesevilágba léphetnek be, ahol jó helyen vannak, és jó eséllyel még tanulnak is valamit. S ha egy rajzfilm ilyen tulajdonságokkal van felvértezve, azt nem nevezhetjük kudarcnak, még ha nem is tökéletes.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: december 25. és január 6. között 15.15 órától. Apolló mozi, Miklós u. 1.
el.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 860 Ft, 2D gyermek/diák – 760 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 3D normál: 1090 Ft, 3D gyermek/diák – 990 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft.